top of page

2024 évértékelő + bemutatkozás!

Az utóbbi években jól elhanyagoltam ezt, amit nagyon sajnálok, de az 50 születésnap erre is rávilágított, hogy mostantól igenis kell évértékelést tartani! Viszont úgy döntöttem, hogy nem írásban, hanem podcast verzióban készítek évértékelőt! És ez annyira megtetszett, miután befejeztem, hogy egy pillanat alatt el is döntöttem, hogy mostantól heti rendszerességgel fogok jelentkezni ebben a formában. Azért is, mert nagyon sok kérdést kapok, és mellette rengeteg gondolat fut át a fejemben nap mint nap, amelyeket szívesen megosztanék veletek, de nincs mindig kedvem leírni. Ez az első adás, ami egyben egy évértékelő és egy bemutatkozó is. Az elmúlt évben rettentően sok új olvasó csatlakozott (a Facebook-oldalamról beszélek, hiszen az a legaktívabb oldalam vagy csatornám), és ezért gondoltam, hogy ezt az évértékelőt egybekötöm egy kis bemutatkozással. Nagy valószínűséggel csapongani fogok – előre is elnézést érte! 




LEIRAT:


Sziasztok, én Iványi Orsolya vagyok, és ez pedig a heti rendszerességgel jelentkező podcastcsatornám. Ez egy új fejlemény, vagy mondhatni, új kezdeményezés a részemről. Azért gondoltam elindítani, mert nagyon sok kérdést kapok, és mellette rengeteg gondolat fut át a fejemben nap mint nap, amelyeket szívesen megosztanék veletek, de nincs mindig kedvem leírni. Ez az első adás, ami egyben egy évértékelő és egy bemutatkozó is. Az elmúlt évben rettentően sok új olvasó csatlakozott (a Facebook-oldalamról beszélek, hiszen az a legaktívabb oldalam vagy csatornám), és ezért gondoltam, hogy ezt az évértékelőt egybekötöm egy kis bemutatkozással. Nagy valószínűséggel csapongani fogok – előre is elnézést érte! 


A 2024-es évem mondhatom, hogy ismét kiemelkedő volt, de ez nem azt jelenti, hogy minden szuper volt. Például januárban egy szívműtéttel indítottunk: a férjemnek szívbillentyű-csereműtétje volt. Természetesen magamat csak önmagamhoz hasonlítom, és ahhoz képest mindenképpen kiemelkedő év volt. Ha visszagondolok, hogy 2016-ban, amikor kiköltöztem Toszkánába, fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni, hát ahhoz képest az eltelt nyolc év alatt elég sok minden történt az életemben, és sok mindent elértem. Mondhatom így is, hiszen könnyű a nullához viszonyítani.


Nálam ez úgy kezdődött, hogy amikor ide kiköltöztem, az én szakmai múltam PR, kommunikáció és marketing területén volt. Úgy gondoltam, hogy majd ezzel fogok itt valamit kezdeni, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a toszkán puszták kellős közepéről csak valami olyasmit tudok majd csinálni, ami egyrészt online működik, másrészt nem igényli, hogy Magyarországon legyek.


Mindenfélét kipróbáltam. Ezalatt értsétek azt, hogy például webdesigner-tanfolyamra jártam, social media szakértői képesítést szereztem, és voltak előtte ügyfeleim is, főleg kommunikáció és marketing területen. Tehát volt egy irány, hogy esetleg ilyesmit kellene csinálnom. De hamar rájöttem, hogy ez engem önmagában nem elégít ki. Két évembe telt, hogy gondolkodjam azon, mivel foglalkozzak.


Végül nem gondoltam volna, hogy ez a téma – a női egészség, különösen a menopauza – ilyen messzire fog kifutni.


Ez azért fontos, mert amikor arról beszélünk, hogy karrierváltás, az én előző karrierem egy multicéges karrier volt. Nagy cégeknél dolgoztam Pesten, majd az utolsó három évben Londonban. Kicsit kényszerből is indultam el ezen az úton, de az utolsó években már éreztem, hogy nem másnak szeretnék dolgozni, hanem saját magamnak – vagy legalábbis szeretném eldönteni, hogy kivel dolgozom és mit szeretnék csinálni.


Ezt el kell mondanom, mert amikor a karrierváltásról beszélünk, mindig lehet hallani különböző sztorikat. Én úgy váltottam karriert, hogy egyrészt nem volt semmilyen stratégiám. A kíváncsiságom és a szenvedély hajtott; nagyon érdekelt a téma. Másrészt nem volt semmi pénzem. Nem kellett vagy nem is fektettem be semmibe. Nyilván az, hogy volt egy Facebook-oldalam, egy blogom, vagy hogy egy-két videóvágó programot megvettem – ezek kisebb pénzek voltak. De nem arról volt szó, hogy itt van 5 millió forint, és indítsunk vállalkozást. Egyáltalán nem így történt.


Ezt azért akarom kihangsúlyozni, mert a kezdés nem mindig arról szól, hogy legyen pénzed. Sokszor egy nagyon komoly belső indíttatás a hajtóerő. A férjem is mindig azt mondta, hogy ne azzal foglalkozzak, mennyi pénz lesz belőle, hanem csináljam, és majd lesz pénz belőle. Persze azt nem mondta, hogy ez jó pár évbe fog telni!


De azt is meg kell itt említeni, hogy nyilván azzal, hogy ő támaszt tudott nyújtani nekem – nemcsak úgy, hogy támogatott, hogy csináljam, amit akarok –, hanem gyakorlatilag azzal is, hogy két-három-négy évig az a pénz, amit én kerestem, nem volt igazán szemmel látható. Ezért kellett mellé ez a támogatás, de emellett nagyon kemény munka is kellett hozzá. 


Nagyon sok agyalás, éjszakázás, kitartás, türelem kellett. Az is fontos volt, hogy ne foglalkozzak azzal, mit mondanak mások, vagy ki mennyire másol – meg hasonló dolgokkal. Ez egy nagyon nagy önismereti munka is volt, hogy kikristályosodjon, miben vagyok jó, mit szeretek csinálni (ez a kettő nem ugyanaz), és hogy mi lesz az, ami pénzt is fog hozni. 


A legideálisabb állapot az, ha ez a három összeáll: az ember szereti, amit csinál, jól is csinálja, és pénzt is tud belőle keresni. Ez nagyon ritka egyébként. Én az első körben gyakorlatilag annyit csináltam, hogy írtam. Írtam a gondolataimat, amikről azt gondoltam, mások számára is érdekesek lehetnek. Ehhez nem kellett pénz (ezt ismét ki szeretném hangsúlyozni), de nyilván az szükséges volt, hogy látható legyek. Azt is meg kellett nézni, hogyan tudom magamat „odatenni”.


Emlékszem, bár pontosan nem tudom a dátumot, mikor hívott fel először a TV2 Mokka, hogy menjek be beszélni. Akkor azt gondoltam, hogy ez az első olyan áttörési pont, amikor már látható, hogy olvassák, amit írok. Ez arra utalt, hogy valószínűleg olyan dolgokról írok, amik fontosak. És ugye kell a visszajelzés, mert hiába írogatnék, ha nem lenne visszajelzés, egy idő után nyilvánvalóan feladnám. 


Persze azt is hozzáteszem, hogy itt nemcsak a lájkokról és kommentekről van szó. Ezek ugyan jó kiugrási lehetőségek a social médiában, de az igazi dolgok már nem a social médiában történnek – ezt is tegyük hozzá.


Tehát így kezdődött ez az egész, és hát ugye az elmúlt hat év már sűrűbb volt. Pont amikor most átnéztem az egész naptáramat, megnéztem az összes képet, amit 2024-ben készítettem, hogy így összeálljon a fejemben, mennyi minden történt, mennyi dolog volt idén, és kicsit látni, mennyit léptem előre. Milyen új dolgok történtek, vagy mennyire kellett kilépnem a kis biztonságos szakmai kereteimből. Direkt nem komfortzónát mondok, mert én nagyon jól elvagyok a komfortzónában, tehát nem szeretnék onnan kilépni.


Most mondok egy példát: ha valaki azt mondja nekem, hogy meséljek három órát a menopauzáról fejből, papír nélkül, akkor négy-öt órát is tudnék mesélni, tehát ez nem kérdés. Viszont például idén vagy tavaly elvállaltam olyan felkérést is, ami nem menopauzáról szólt, hanem például a hosszú élettartamról (longevity), méghozzá angolul. Ez nyilvánvalóan nagyobb feladat volt, mert korábban nem csináltam ilyet. Egy céges megkeresés során, élőben, 100 ember előtt tartottam előadást, ami közben online is ment. Mivel a visszajelzések jók voltak, ebből tovább építkeztem.


Bennem sajnos van egy olyan – nevezzük rossz tulajdonságnak –, hogy tolom magam előtt ezeket a dolgokat: „Hú, ez milyen jó lenne!” És amikor egyszer csak összejön, ott állok, hogy „Úristen, ezt tényleg meg fogom tudni lépni?” Tavaly is sok ilyen történt, és már most vannak gondolataim idénre is. Pont tegnap mondtam a férjemnek, hogy lesz egy menopauza- és andropauza-konferencia (férfi menopauza az andropauza) Valenciában, ahol lehet jelentkezni előadni. Gondoltam, megírom az absztraktot, elküldöm, és meglátjuk, mi lesz. Aztán persze beúszott az is, hogy „Jó, de mi van, ha sikerül? Ha azt mondják, menjek előadni?” Akkor újabb terhet teszek magamra, vagy azt mondom, hogy ez megint a fejlődés útja. Hiszen azt is nézem, honnan indultam el, milyen csatornákon és mérföldköveken keresztül jutok el bizonyos szintekre.


Azt látom, hogy egyre több külföldi felkérés érkezik. Egyre több az angol nyelvű prezentációs megkeresés, és ilyenkor úgy érzem, talán ebbe az irányba kellene tovább mennem. Egy másik, hasonló tapasztalat 2024-ből az, hogy egyre több nyilvános szereplési lehetőségem volt. Nemcsak a tévében, hanem például előadóként olyan helyszíneken, mint a Forbes színpada vagy a Femina Klub. Emellett csinálom a céges menopauza-előadásokat is. Ez is része a fejlődésemnek, amit soha nem gondoltam volna. Nem terveztem előre, hogy ez lesz. Az első TV2-s megkeresésre például emlékszem, hogy nagyon izgultam. Ezek a televíziós interjúk nyolc perc hosszúak, nagyon gyorsan elmennek. 


Ez volt az első olyan szereplésem, ahol saját alanyi jogomon, mint Iványi Orsolya, az „Éljenek a 40 feletti nők” képviseletében nyilatkoztam meg. Emlékszem, ültem a stúdióban, megkaptam az első kérdést, és beszéltem. Közben figyeltem magam, és egyszer csak azt éreztem, hogy élvezem! Ez nagyon jó érzés volt. Nem gondoltam, hogy ebből ilyen karriervonal alakulhat ki. Azóta is figyelem magam, hogy mi történik, amikor nyilvános szereplésre kerül sor. Teljesen más egy tévéstúdióban beszélgetni, ahol el lehet vonatkoztatni attól, hogy hány ezren néznek. Más, amikor egy közönség előtt állok, ahol több száz vagy ezer ember figyel, vagy amikor itthonról, online tartok előadást egy cégnek, és látom, hogy 300-400-an hallgatnak.


Ha visszatekintek 2024-re, hogy milyen tanulságok, kihívások és sikerélmények értek, menjünk sorban. Nincs semmi előre leírva, tehát gyakorlatilag minden gondolat most fogalmazódik meg a fejemben.  


Az egyik legnagyobb tanulság tulajdonképpen az volt, hogy elég sok céggel dolgozom. Ezt sokszor nem látni, mert nem úgy dolgozom cégekkel, mint egy influencer, aki reklámozza őket. Sokszor más típusú tartalmat gyártok nekik, vagy céges együttműködésben vagyunk, ami egyáltalán nem jelenik meg a közösségi média felületén.  


Az egyik ilyen tanulság az, hogy nagyon jó érzés, amikor az embert elkezdik megkeresni a cégek, és szép leveleket kap, hogy milyen jó dolgokat csinálsz, és milyen jókat írsz, ezért szeretnének veled dolgozni. Tényleg, ez egy nagyon jó érzés. De azt nem szabad elfelejteni, hogy a cég az mindig cég marad. Tehát attól függetlenül, hogy te egy nagyon jó fej PR-ossal vagy marketingessel tárgyalsz, és jókat beszélgettek, jól érzed magad vele, ő egy céget képvisel. A cégnek pedig megvannak az érdekei, amelyeket szeretne feléd kommunikálni.  


Én is beleestem abba a csapdába az elmúlt években, hogy többnek láttam azt, ami valójában van. A céges együttműködés az mindig céges együttműködés, tehát nem szabad túlgondolni. Az, hogy már jól tudtok együtt dolgozni, jól tudtok beszélgetni, és értitek egymás rezdüléseit, nem jelenti azt, hogy nem változhat meg egyik napról a másikra minden, vagy hogy nem jöhet egy új ember a céghez. Erre mindig gondolni kell. Ez egy kicsit ünneprontó dolog, de ez már üzlet.  


Amíg az első pár évben ad hoc együttműködéseket kötöttem, vagy olyan projekteket vállaltam, amelyek ismerősök révén jöttek, és csak annyi volt a kérés, hogy „csináld meg, fizetek valamennyit”, az egy teljesen más helyzet volt. Most, amikor egy céggel kötsz szerződést, és elvárások vannak, az másfajta nehézséget jelent. Nekem ez különösen nehéz volt, mert mindig azt mondtam magamnak, hogy úgy szeretnék dolgozni, hogy nincsenek rajtam olyan nyomások vagy elvárások, amelyek miatt úgy érzem, hogy „dolgozom”.  


Ez egy rettentően idealisztikus hozzáállás, de mostanáig sikerült így megtartanom. Próbálom úgy kiválasztani a cégeket, hogy akikkel dolgozom, azokkal olyan módon működjek együtt, hogy ez ne egy megterhelő dolog legyen – bár azzal sincs semmi baj. Nekem is voltak olyan munkahelyeim, ahol a munkát azért végeztem, hogy hó végén megkapjam a fizetést. Nem feltétlenül arról szólt, hogy minden percét élvezem, hanem arról, hogy akkor az volt a helyzet, és abból kellett kihozni a legtöbbet.  


Az egyik nagy tanulság 2024-ből, hogy a cég az cég. Tehát nem szabad emocionális dolgokat mögé látni, és folyamatosan azt kell figyelni – ezt egyébként mindenkinek javaslom –, hogy amikor ilyen dolgok bejönnek, a legeslegelső kérdés az legyen: Nekem ebből mi lesz a jó?  


Függetlenül attól, hogy egy megkeresés pénzes munka vagy sem, az első kérdés mindig ez legyen. Neked mi lesz a jó belőle? Vannak olyan munkák, amikor az ember azt mondja, „persze, megcsinálom ingyen is”, hiszen ezáltal láthatóságot kap, megismerkedik valakivel, vagy később elmondhatja, hogy ezen is részt vett. Ezek olyan dolgok, amiket az ember eldönt: megéri neki, vagy sem. Ez mindig az adott helyzettől függ.  


A legfontosabb viszont az, hogy hogyan tudod kihozni a legjobbat abból a dologból. Ha felteszed ezt a kérdést magadnak, sokszor átfordulhat egy „nem” „igen”-re: „Valóban, ebből ez meg ez jó lesz nekem.” Én is mindig ezzel kezdem. A legfontosabb, hogy tudatosan mérlegeljem: ettől miért lesz jobb az életem? Mit ad hozzá a személyes fejlődésemhez? Mit ad a kapcsolati hálómhoz? Vagy egyszerűen csak azért megyek el, mert úgy érzem, hogy jól fogom ott érezni magam. Néha más a kiindulópont, de mindig ebből indulok ki.  


Kihívások is voltak bőven 2024-ben. Nem szeretem ezeket problémának hívni, de az év eleje kicsit nehezen indult, ezt bevallom. Én az a típus vagyok, aki folyamatosan várja, hogy valami történjen, miközben proaktívan pörgetem az univerzum – nem is tudom – ütőerét. (???) Állandóan próbálok szinkronban lenni vele.  


Ha nem történik semmi, nagyon unatkozom. Persze van elég munkám, de az új dolgokat várom: mikor talál meg egy ilyen vagy egy olyan lehetőség? Ha nem jönnek, elkezdek magamnak keresni új dolgokat. Gyakran előfordul, hogy már figyelmeztetnem kell magamat: „Ezt a levelet ne írd meg! Ha megírod, megkapod, és nem fogod tudni megcsinálni, mert már így is túl sok dolgot vállaltál.” Ez csak stresszt hozna az életembe.  


Ez egy tanulság volt számomra: több éve eldöntöttem, hogy nem kreálok magamnak több problémát. Nem akarok magamnak stresszt csinálni. Ha úgy érzem, hogy valami csábító, de realisztikusan végignézve a naptáramat, az időbeosztásomat és a határidőket látom, hogy nem tudnám megcsinálni úgy, hogy büszke legyek rá, akkor nem vállalom el. Ez sajnos néha azt is jelenti, hogy esetleg nem leszek népszerű, mert nemet mondok olyasvalakinek, akivel nem akarok beszélgetni vagy együtt dolgozni. Bár ezek ritka esetek.  


Ha egy helyzet nem komfortos számomra, biztosan nem vállalom el. Nem akarok magamnak stresszt okozni. Ez igaz arra is, hogy bizonyos helyekre nem mennék el, vagy bizonyos emberekkel nem beszélgetnék, ha nem érzem komfortosnak a helyzetet. Szerencsére ez nem jellemző, de ha megérzem, hogy valami nem jó, biztosan nem vállalom.  


A bullshit-radarom még nem tökéletes, de egyre jobban érzem, kivel és miért érdemes együtt dolgozni. Az első beszélgetésekből már ki lehet szűrni, hogy szeretnék-e valakivel többet beszélgetni, vagy sem.  


Egy másik tanulság, hogy ne mindig ugyanazokat a dolgokat pörgessük. Például amit nagyon szeretek csinálni, az #menopauzasztorik Podcast. Ezek személyes beszélgetések nőkkel arról, milyen volt megélni a menopauzát, mit gondolnak róla. Most a héten is kijön egy epizód. Visszanéztem, hogy 2022-ben ötöt csináltam, 2023-ban egyet sem, 2024-ben pedig kettőt – egyet az év elején, egyet a végén.  Érdekes, hogy 2023-ban nem tűnt fel, hogy egyet sem készítettem. Idén viszont szeretnék kettő-három epizódot felvenni. Ez megint egy olyan dolog, ami azt mutatja, hogy észre kell venni, mire van szükség. Néha persze az is kérdés, hogy van-e értelme csinálni, ha csak kevés emberhez ér el. De hiszem, hogy ez a podcast sok nőnek segíthet, és ezért fontos.  


Bár pont most olvastam egy nagyon jó kis idézetet, talán egy influencer írta, hogy írt egy bejegyzést, amin két órán keresztül dolgozott, kitette, alig kapott lájkot, és akkor egy hónap múlva írt neki valaki, hogy „Köszönöm ezt a posztot, megváltoztattad az életemet.” És akkor mi a tanulság? Hogy nem feltétlenül a lájkoknak kell hinni, vagy hogy időt kell adni annak, hogy beérjen valami. Ugye ez a social media azért egy nehezített pálya ma már. Szóval azért nyilván van ebben is valami, hogy nem feltétlenül kap visszajelzést az ember.


Lehet írogatni, és nekem is sokszor van az egyébként, hogy valaki így írja, hogy követlek, de egyébként sehol nem lájkolok, meg kommentelek. Tehát nyilván ilyen szempontból ez egy... hogy mondjam... tehát aki kevés önbizalommal vagy kishitű, ott azért nehéz ezt megugrani. Úgyhogy ezért is mondom, hogy ha valakit olvastok és tetszik, akkor támogassátok az algoritmust azzal, hogy kommenteltek, meg lájkoltok, mert ugye sajnos ez a nyomorult algoritmus olyan szinten próbálja arra terelni a posztolókat, hogy hirdessenek, hogy gyakorlatilag ilyen hat-nyolc százalékhoz jut el valami, amit én kiteszek. Tehát tényleg az nagyon-nagyon kevés.


És akkor persze nézi, hogy mennyien lájkolják, kommentelik, hányan osztják meg, és akkor ez alapján teszi ki aztán másoknak is. De hát hogy mondjam, tehát ha megnézitek, hogy több százezres oldalaknak is ilyen száz-kétszáz like. Tehát ez azt mutatja, hogy nem ér el az olvasókhoz sajnálatos módon. És ez nyilván egy kihívás mindenkinek, ha már a kihívásokról beszélünk. És én is ezért mentem át egyébként a Substackre is. Tehát próbálkozom én is más platformokkal is, hogy ugye a hírlevél az azért egy tök jó eszköz, mert pontosan ahhoz fog eljutni, aki feliratkozott rád, és pontosan azért iratkozott fel, mert téged szeretne olvasni.


Most egy Facebookon nagyon sok ember elé odakerül a tartalom, lehet, hogy nem is követ, csak pont feldobta elé. Tehát nem biztos, hogy egy lojális olvasó lesz belőle. Még egy Substackes olvasó az valószínűleg lojális, és valószínűleg tényleg érdekli az, amit te csinálsz. És ugye a Substack azért is más, mint egy Facebook, mert itt tényleg írni kell. Tehát ebbe tényleg bele kell tenni a munkát. Ugye a Facebookra néha elég egy kép, meg három sor vagy akármi, és óriási karriert be tud futni egy poszt.


Kérdés egyébként, hogy mi a célod? Tehát ha csak egy nagy elérésű oldalt akarsz, de semmit nem tudsz vele kezdeni, akkor minek? Ez megint egy másik kérdés, hogy milyen céljai vannak az embernek azzal, hogy fent van a social médiában vagy közösségi médiában. Sikerélménye nagyon sok volt, és ugye azért nehéz priorizálni, mert más-más... Tehát például az, hogy jelöltek az Elle Awardsra, InStyle Awardsra, egyik kategóriában sem értem el, de azt gondolom, hogy én egy civil ember, menopauza edukációs aktivista, olyan csajokkal egy kategóriában, mint Udvaros Dorottya vagy Pokorny Lia, tehát hogy azt gondolom, hogy ez nagyon nagy dolog volt.


És tényleg láthatóságban is nyilván adott egy extra felületet nekem. Tehát nagyon jó érzés volt, hogy így észrevettek ilyen helyeken is. Aztán nyilván az, hogy a Magyar Menopauza Társaság vezetőségi tagja vagyok, és próbálom ezt a pozíciómat is erősíteni. Ennek az egyik ága, hogy próbálom a társaságot is PR-rel, marketinggel kicsit előtérbe helyezni. És ugye elindítottam a Facebook oldalunkat.


A Dr. Professzor Jakab Attilát elráncigáltam Balázsi Pannához, és együtt beszélgettünk a menopauzáról. Tehát próbálom a láthatóságot erősíteni, mert ugye itt az is fontos, hogy van egy csomó orvos a Menopauza Társaságnál, akik értenek a menopauzához, de ezt nagyon sokan nem tudják, hogy van egy ilyen. És ugye most össze is gyűjtöttük az orvosokat, meg lehet találni a Magyar Menopauza Társaság Facebook oldalán, de az én oldalamon is. Ez egy nagyon jó dolog, meg jó érzés is, hogy tudok ezekben is segíteni.


És egyébként idén lesz a Magyar Menopauza Társaság 30 éves, úgyhogy egy kongresszusunk is lesz majd októberben. Benne vagyok a szervezőbizottságban, és ezt is nagyon várom, mert ugye ez is egy új típusú feladat lesz nekem. Már nem a rendezvényszervezés, mert azt elég sokat csináltam az előző életemben is, de hogy itt csinálni egy olyan kongresszust, aminek én is része leszek, és beírjuk magunkat a menopauza történelembe. Tehát ezt például nagyon várom.


Vagy az is abszolút sikerélmény volt, hogy augusztus-szeptemberben az Over the Bloody Moon nevű nemzetközi menopauza ügynökséggel egymásra találtunk, mondjuk így. Ott a Menovest, ami egy hőhullám-mellény, Menovest tréner lettem, és elkezdtünk együtt dolgozni. Októberben volt már egy eseményünk az Astellas-szal. Az Astellas egy gyógyszercég, amely Magyarországon nemsokára kijön egy hormonmentes gyógyszerrel, ami vazomotoros tünetekre lesz jó, tehát hőhullám, éjszakai izzadás, alvászavar. Ez azért fontos, mert nem mindenki akar hormont szedni, vagy nem tud hormont szedni. Tehát bővül a lehetőségek tárháza Magyarországon is. Volt egy közös eseményünk, egy menopauza sajtótájékoztató októberben. Erre is nagyon büszke vagyok, mert ez volt talán az első ilyen esemény, ahol én moderáltam. Tehát szakmai menopauza esemény, amit én moderáltam, azt gondolom, hogy jól csináltam, bár rettentően fáradt voltam.


Az egész hét annyira durva volt. Képzeljétek el, hogy október 18-án, pénteken volt a menopauza világnap. Úgy indult az a hét, hogy előző héten megjöttem, ha jól emlékszem. Október 10-én tartottam a Bunge Zrt-nél egy menopauza edukációs előadást. Másnap a Semmelweis Egyetemen voltam, ahol beiratkoztam munkahelyi mentálhigiénés képzésre. Délelőtt egyéni interjú, délután csoportos interjú volt. Október 14-én volt az InStyle Awards estéje, arra elmentem. Október 15-én reggel volt az Astellas menopauza sajtótájékoztató, délután pedig a Mamutban próbáltam ráadni férfiakra a Menovestet, a hőhullám-mellényt.


Október 16-án délelőtt egy angol nyelvű menopauza előadásom volt, este pedig a Richter Alapítvány szervezte „Nő, ha elmúlt 40” előadáson vettem részt. Ez egy beszélgetős esemény volt. Másnap reggel az IKEA-nál tartottam menopauza előadást, este pedig a Trafóban volt egy kerekasztal-megbeszélés menopauzával kapcsolatban. Pénteken a menopauza világnapon reggel dolgoztam, majd elmentem még egy előadást tartani a Bunge Zrt-nek. Szombaton Sárvárra utaztam a Spirit Hotelbe, ahol szintén tartottam egy előadást. Este azért már elmentem fürdeni, de ez egy húzós hét volt.


Mondhatnám, hogy amikor ezt a hetet megcsináltam, akkor mondtam magamnak, hogy igen, még ezt is meg tudom csinálni. De ilyenkor már nagyon tudatosan kell mindent csinálni, például azt, hogy mit eszem, mit iszom, hánykor fekszem le. Ahhoz, hogy amikor kiállok a színpadra, száz százalékon tudjak teljesíteni, tényleg az kell, hogy megfelelően aludjak, megfelelően egyek, igyak. Például nem lehet már olyanokat bevállalni, hogy két pohár valamit megiszok. Az InStyle Awards-on például kettő gintonicot ittam, és utána nem voltam jól. Szóval fontos, hogy ne csesszem el a napjaimat, és tudjam, mire kell figyelni.


Ez egy nagyon nagy sikerélmény volt egyébként, hogy nagyon jó kis együttműködéseim voltak. Például Lakatos Péterrel volt egy közös előadásunk márciusban, aztán ő visszahívott az ő Kortalan Konferenciájára szeptemberben. Ha jól látom, akkor két Forbes eseményen is részt vettem. A Forbes Power Summiton, aztán a Forbes Makers-en is előadtam, és még meghívtak a partira is, a Dalarna szentendrei birtokára, ami egy elképesztő hely. Ott csinálták rólam azokat a lila ruhás képeket.


Emellett több mint tíz interjút adtam, ebből három podcast, több televíziós szereplés is volt. Ezek nagyon jó dolgok, hogy a média is nyitott arra, hogy egyre többet beszéljünk a menopauzáról. Részt vettem egy külföldi konferencián is májusban, ami egy nemzetközi endokrinológiai konferencia volt. Firenzében rendezték meg, és úgy gondoltam, hogy ha már ott vagyok, bevonatozok. Ez egy jó kis konferencia volt, ahol több orvost is láthattam, akikről a könyvemben is írtam, például dr. Susan Davis, aki a tesztoszteron témakörében szakértő, vagy Dr. Pauline Maki, aki a kognitív képességek és menopauza kapcsolatát kutatja. Ezek nekem nagy élmények, hogy élőben láthatom őket.


Részt vettem még egy női egészség konferencián is, ahol én voltam az egyetlen nem orvos előadó. Ez mindig megerősít abban, hogy van helyem ebben a térben. Néha megkérdőjelezem magam, hogy jól csinálom-e, de ezek a pillanatok mindig visszaigazolják, hogy érdemes folytatni. Például meghirdettem a menopauza aktivista hálózatot, ami körülbelül harminc-negyven embert vonzott, és bár még nem tudtam rendesen elindítani, ez is egy nagyon jó érzés volt. Kicsit türelemre kérem azokat, akik csatlakoztak, mert szeretném a Magyar Menopausa Társasággal közösen tovább vinni ezt az ügyet.


Amire figyelnem kell, hogy ne terheljem túl magam. Például az októberi hét is nagyon sűrű volt, reggel és délután is programokkal. Ez néha sok, mert nemcsak jól kell kinézni, hanem érdekes dolgokat, vicceseket és új információkat is kell mondani. Ahhoz, hogy ezt mind teljesíteni tudjam, nagyon sokat kell olvasni és tanulni. Tudom, hogy például egy-két évvel ezelőtt más dolgokat mondtam, mint most, és az is fontos, hogy a közönség mennyire edukált. Sokszor az alapok sincsenek még meg, ezért először azokat kell letenni, hogy később szofisztikáltabb dolgokról lehessen beszélni.


Erősségeim és gyengeségeim kapcsán azt látom, hogy sokszor megkérdőjelezem magam, pedig tudom, hogy képes vagyok rá. Ilyenkor visszatekintek olyan időszakokra, mint az októberi hét, amikor nagyon komplex dolgokat vittem véghez rövid idő alatt. Az egyik erősségem az, hogy nagyon jó vagyok abban, hogy új dolgokat találjak ki, létrehozzak a semmiből. A gyengeségem pedig az, hogy elveszek a részletekben, és a kivitelezést nehezebben viszem véghez. Már gondoltam arra is, hogy szükségem lesz egy asszisztensre, aki a sziszifuszi munkákat átveszi tőlem, hogy én a nagyobb dolgokra koncentrálhassak.


Az egészség kapcsán sokat fejlődtem, de még van hová haladnom. Tudatosabb vagyok abban, hogy mit eszem, mennyit mozgok, és az alkoholt is jelentősen csökkentettem. Régen mindennap ittam, de mostanra heti egy-két pohár bor is elég, mert már nem kívánom. Ez összefügg azzal, hogy a változókorban a metabolizmus megváltozik, és nehezebb lebontani az alkoholt. Étkezésnél is látom, hogy ha rosszul indul a napom, az kihat az egész napomra. Továbbra is küzdök a csokoládéfüggőségemmel, de hiszem, hogy ezt is meg tudom idén oldani.


Ami a karrierem áttekintését illeti, érdekes kérdés, hogy milyen irányba szeretném fejleszteni a jövőmet. Még nem mondhatom el, de decemberben meghívtak egy podcastba beszélgetni a menopauzáról és a longevityről. Ez adott egy lökést, hogy jobban elgondolkodjak azon, hogyan függ össze a kettő, és hogyan találhatók meg a kapcsolódási pontok. Az, ahogyan 40 és 60 év között kezeljük a menopauzát, hatással lesz arra, hogy milyen állapotban élünk 60 felett. Ez egy nagyon fontos irány, ami előttem van.


A másik célom a külföldi lehetőségek irányába való nyitás. Konkrét elképzelésem még nincs, de szeretnék angolul előadni, külföldi eseményeken részt venni. Már van is egy külföldi munkám: márciusban Rigában, egy nőgyógyászati konferencián fogok dolgozni a Menovesttel.


A személyes fejlődésem kapcsán azt gondolom, hogy ha összehasonlítom magam azzal, ahol korábban tartottam, biztosan jobb ember lettem. Nagyon sok levelet kapok olyanoktól, akiknek segíthettem, és ezek mindig erőt adnak. Próbálok naponta két-három levélre válaszolni, mert tudom, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki egy idegennek kitárulkozzon. Ezek a levelek nagyon fontosak számomra, mert azt jelzik, hogy hozzá tudok tenni a női egészség fejlődéséhez, hogy több tudást szerezzünk erről a területről.


Nagyon sajnálom, hogy a saját egészségtudatosságom csak 40 felett alakult ki, mert 20-30 éves koromban nem voltak meg ezek az információk. Akkoriban nem tanították meg nekünk, hogy mire kell figyelni, és hogy a szűrővizsgálatok mennyire fontosak. Ez egy komoly hiányosság, amit próbálok mások számára áthidalni az edukációval.


A célkitűzések terén én nem vagyok az a típus, aki hosszú távú, konkrét célokat tűz ki maga elé. Inkább a lehetőségekre ugrom rá. Ha meglátok egy érdekes eseményt vagy lehetőséget, például egy orvost, akit meginterjúvolhatnék, akkor belevágok. Ezek a spontán döntések sokszor új irányokat szülnek. Az egyik konkrét tervem az, hogy a Semmelweis Egyetemen szerzett tudásomat felhasználva kicsit üzletiesebb irányba mozduljak el, menopauza szakemberként tevékenykedjek, és talán jobban kihasználjam az entrepreneur énemet.


A csalódásokat illetően úgy élem az életem, hogy gyorsan el kell engedni a dolgokat, amelyek nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna. Régen sokat rágódtam azon, ha valami nem jött össze, de most már inkább a „next” mentalitással kezelem ezeket. Nem szabad az agyat fárasztani felesleges gondolatokkal. Ha valami nem sikerül, csak levonom a tanulságot, ha van, és megyek tovább. Sokszor egyszerűen csak nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltük, és ezzel meg kell tanulni együtt élni.


A végére egy kicsit berekedtem, úgyhogy itt most abbahagyom. Nem tudom, hogy ez a formátum tetszeni fog-e nektek, vagy hogy tetszett-e. Írjatok kommentet, ha van kérdésetek, és persze, ha ez a formátum is érdekes számotokra. Boldog új évet kívánok mindenkinek! Kívánom, hogy ti is hasonló lendülettel és izgalommal induljatok neki az évnek, ahogy én is tervezem.

Comments


DSC_3796.jpg

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page