#amígvégetneméraszám

Sok minden nem tetszik Olaszországban, de van egy dolog (jó, több is), amit nagyon jól csinálnak, ez pedig, hogy nem hagyják magukra az öregeket. Egyik nyáron esett meg, hogy barátnőnk, Lia elhívott minket, hogy bemutassa a házban lakó szomszédait. Kis toszkán falu, több száz éves ház. Mint kiderült, minden nap munka után a ház belső udvarán kicsit összeülnek és megbeszélik, hogy mi volt aznap. A kórházi műtősfiú, a nyugdíjas háziasszony, a betegségből fakadó szellemi fogyatékos fiatal nő, és pár 70 feletti nonna volt ott aznap. Volt, aki kötött, mert az lett éppen az új hobbija. Alkoholnak nyoma sincs, az asztal üres. A férjem szerint Olaszországban, "everything is a conversation", nem lehet megúszni, hogy ne beszélgessenek veled. Ha valaki nem jelenik meg, azt megkeresik, esélye sincs arra, hogy eltűnjön. Lia, aki 80 felé tart, például minden nap elsétál a helyi bárba reggel 10 és 11 között, elfogyasztja a reggeli capuccinot, mindenki felbukkan előbb-utóbb, mindenkihez van 1-2 szava, pontosan tudja, hogy kivel mi van. Ha nem jelenne meg, keresnék. Ugyanitt a bárban, ami etteremként is funkcionál, időről időre össznépi vacsorát tartanak, ahol az egész falu megjelenik, az öregek is. Táncolnak is, nem is kérdés, a férfiak kezdik a sortáncot, beleéléssel, jól begyakorolt mozdulatokkal, csatlakoznak az asszonyok, aztán a párok lassúznak, összeszokottan. Először nevetek, aztán elérzékenyülök. Mert pontosan tudom, hogy mit éreznek, belül ugyanúgy táncolnak, mint 50-60 évvel ezelőtt, az arcukon ott az a semmihez sem fogható kifejezés, amikor csak úgy van az ember, elfelejti azt, hogy hány éves és boldog abban a pár pillanatban, amíg véget nem ér a szám.

DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube