Az első oltás


A mai napig pontosan emlékszem, amikor bemondták az olasz tévében, hogy másnaptól karantén. Akkor még fogalmam sem volt, hogy ez az "egész" mennyi mindenre rányomja majd a bélyegét és még 15 hónappal később sem vagyunk kint belőle teljesen.


Arra is emlékszem, hogy naivan azt hittük tavaly tavasszal, hogy a vakcina hipp-hopp készen lesz őszre. Nos, nem így történt ugye.


Szóval ma kissé elérzékenyülve sétáltam be az ideiglenesen felhúzott sátorba, hogy megkapjam az első Pfizer oltásomat. Tudom, tudom, Olaszországban kicsit lassabban őrölnek az oltómalmok, május közepén nyílt meg az 1971 és 1974 között születettek számára a regisztráció.


Először ki kellett tölteni egy nyomtatványt, majd egy ablaknál regisztrálni. Nos, nyilván nem véletlen, nem is hiszek bennük, hogy pont ahhoz az ablakhoz küldtek (a négyből), ahol egy magyar lány dolgozott! Gyorsan el is kértem a nevét, hogy majd ismerkedjünk!


Aztán mentem az oltásra, ott megkérdezték, hogy allergiás vagyok-e valamire, szedek-e gyógyszert, voltam-e covidos, voltam-e teszten, mikor és mi lett az eredménye. Ja, és hogy melyik karomba kérem az oltást.


Aztán jött az oltás (a jobba kértem), nem fájt, amúgy is magas a fájdalom küszöböm.

Ezután 15 percet kellett üldögélni, hogy nem leszek-e rosszul, egy fiatalember felügyelt minket.

Majd a végén megkaptam a következő oltáshoz a papírt, ami 6 hèt múlva lesz esedékes.


Köszönöm Karikó Katalinnak, hogy hitt az mRNS-technológia sikerében akkor is, amikor még senki nem látta át a jelentőségét. Hogy 1989 óta dolgozott a fejlesztésen, és az ő kutatásai alapozták meg a Pfizer/Biontech és a Moderna mostani covidvakcina-projektjét.


"Különleges képességekkel nem rendelkezem. Inkább kitartó és szorgalmas vagyok, olyan, aki a körülmények hatására jobban kapaszkodik, mint a többiek” – mondta a 65 éves biokémikus professzor.


Remélem, megkapja a Nobel-díjat, igazi példakép.

DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube