top of page

Egymillió nőt érint, mégsem beszélünk róla

Az október nemcsak a mellrák elleni küzdelem, az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás) tudatosság és a diszlexia hónapja, hanem a menopauzáé is. Ez utóbbiról mégis alig írnak a sajtóban, noha naponta 200 nő lép be a változókorba Magyarországon.

Pedig a nagyvilágban éppen menopauza forradalom zajlik, és szerencsére néhány csírája már Magyarországon is látszódik. Michelle Obama (56), egykori amerikai first lady, a világ egyik legbefolyásosabb asszonya egyik nyári podcastjában beszélt a hőhullámairól, arról, hogy hormont szed és hogyan edukálta férjét arról, hogy a körülötte dolgozó nők a Fehér Házban, miért izzadnak annyira.


Angliában idén szeptembertől bekerült a középiskolai tantervbe a menopauza (ahogy a terhesség és a menstruáció is), annak reményében, hogy az órákon hallottak fényében a tanulók képesek lesznek támogatni a körülöttük élő változókorban lévő nőket: édesanyjukat, nővérüket, avagy partnerüket az élet későbbi szakaszában. (Amúgy ez egy alulról jövő kezdeményezés volt, Diane Danzebrink, a Menopause Support kampány alapítója indította el a lobbyt az ügy érdekében, és Rachel Maclean országgyűlési képviselő állt a téma mellé.)


A múlt héten a Telegraph-ban, Julia Stephenson újságírónő arról panaszkodott, hogy lassan minden celebrity úgy érzi (Angliában), hogy beszélnie kell a menopuazájáról és könyvet kiadni mellé. Jó nekik.


Amúgy már a Vogue-ban is találunk változókorban lévő nőknek szóló cikkeket, – júliusban egy jó hosszú cikkben elemezték a változókori bőrápolást -, hiszen, ha hiszitek, ha nem, az online angol Vogue olvasó átlagéletkora 44 év. (Forrás) Nos, ezt egyébként én sem gondoltam volna, tekintve, hogy a tartalmak 80%-a nem 40 felettieknek szól, szerintem.


Gwyneth Palthrow, a színésznőből lett wellbeing vállalkozó két éve kezdett el arról beszélni, hogy 46 évesen a menopauza korai szakaszába lépett,és azt szeretné, hogy a nők másképp gondolkozzanak és beszéljenek a menopauzáról, mint eddig, ami abszolút üdvözlendő és aktuális lenne. A nők többsége ugyanis még mindig inkább csendben szenved otthon vagy inkább nem is beszél róla, úgy tesz, mintha nem is létezne.


Videóban fejti ki, hogy a menopauzának rossz a reputációja és ideje lenne re-brandingelni, azaz újramárkázni, új arculatot adni neki. És ez tényleg így van. Paltrow nem véletlenül lépett a reflektorfénybe ezzel a hírrel, – zseniális üzletasszony, meg kell hagyni, – mivel így reklámozta GOOP nevű wellness oldalán legújabb saját fejlesztésű vitamin- és táplálékkiegészítő termékét, mely Madame Ovary névre hallgat, menopauzában lévő nőknek. A májusi karanténban (szintén Angliában) elkészült az első youtube menopauza reality sorozatDun Breedin címmel (mely annyit jelent, hogy leszámoltam a szüléssel, csak kissé vulgárisabban), a sorozat néhány barátnő életét követi, ahogy az élet és a változókor sűrűjében navigálnak.


A menopauzával kapcsolatban egyetlen tény biztos: nem beszélünk róla eleget, mert tabu téma. Pedig ez egy természetes folyamat, melyen minden nő keresztülmegy. Olyan, mint az öregedés. Az is eléggé kínos manapság, hiszen mindenhol az ifjúság van beállítva egyedülállóan értéknek. Tévesen.

Magyarországon egymillió nő van menopauzában.

De mi is az a menopauza? A probléma oka talán abban keresendő, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mi a menopauza és kvázi amit innen-onnan hallott, arról gondolja, hogy az az. Mi nem a menopauza? Nem betegség és nem magánügy, és nem szünteti meg a nőiességet, sem a szexuális életet. És hogy mi a menopauza, lásd a poszt végén.*


A Vogue után példaértékű módon a magyar Marie Claire októberi számában találkozhattunk egy menopauza melléklettel, amelyben engem is megszólítottak, sőt, lehetőségem volt egy cikket is írni a témában, így történt meg debütálásom a Marie Claire-ben. Sohasem gondoltam volna, hogy majd a menopauza hozza meg ezt a megtisztelő felkérést, még egyszer köszönöm László Kriszta, főszerkesztőnek, hogy felkarolta a témát és bizalmat szavaztott nekem is.


A menopauza nem egy szexi téma, valljuk be. Tabu, szégyellnivaló magánügy, gondolják sokan. Az átlagnő úgy tudja, a menopauza majd 50 körül fog beköszönteni, addig ki akar erről beszélni. 44 évesen én is azt gondoltam, olyan messze van ez még. Egy nőgyógyászati műtétem előtt kérdezték meg tőlem, hogy menopauzában vagyok-e. Annyira bárgyún nézhettem, hogy a nővér megkérdezte, menstruálok-e. Igen, válaszoltam. Akkor kijelentette, hogy a perimenopauza idejét élem. Erről sohasem hallottam korábban, ekkor kezdtem el olvasni a témáról. Majd fél évvel később írni róla, amikor saját magamon is tapasztaltam bizonyos tüneteket. A legtöbb nő amúgy közeli barátnővel próbálja megbeszélni a menopauzás tüneteket, vagy a nőtagokkal a családban. De a mostani 60-70 éves korosztály nem igazán partner ebben, számukra az volt a természetes, hogy a változókort csöndben végig kell szenvedni.” –meséltem a saját tapasztalataimról a Marie Claire-nek.


2018 szeptemberében kezdtem el írni a témáról, emlékszem az első poszt után pár napon belül 500 nő csatlakozott a zárt Facebook csoportba, ahol 2 évvel később már több, mint háromezren vagyunk. A közösség ereje és támogatása a menopauza kapcsán is működik: megosztani a tapasztalatainkat és tudni, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, egyszerre megnyugtató és felemelő, mert nem kell szégyenkezni egymás előtt, hiszen pontosan tudjuk, min megy keresztül a másik.


Azt sem gondoltam volna soha, hogy pont a menopauza lesz az a téma, amely olyan együttműködő partner hoz be nekem, mint a Vichy Magyarország, amely úttörő módon kezdett el foglalkozni a menopauzában lévő nők egyik kardinális (és legjobban látható) problémájával, a száraz bőrrel.


Valljuk be, minden blogger (avagy influenszer) olyan cégről álmodik, amellyel hosszú távon lehet együtt dolgozni és nem csak terméket akar eladni, hanem például egyedülálló tudástárat épít a weboldalán változókorban lévő nőknek, szakértői tanácsokkal, tippekkel.


A Menopauza Világnap kapcsán elkészítettük az első olyan videót, amelyben bátor, hús-vér nők (a zárt csoportból) beszélnek a menopauzával kapcsolatos érzéseikről, tapasztalataikról. Azért írom, hogy egyedülálló, mert a legtöbb olyan cég, mely eladni kíván valamit az érintett nőknek, általában kitalált karakterrel vagy képregény figurával (!) reklámoz, én, felnőtt nőként ezekkel ritkán tudok azonosulni.



A menopauza tünetek nem szünnek meg azzal, ha belépünk a munkahelyünkre, így külföldön már számos cég elkezdett azzal foglalkozni, hogyan segítse a menopauzában lévő nőket a munkahelyen. Mivel a nők várható élettartama az elmúlt században jelentősen emelkedett, Magyarországon most ez 79, a nők életük közel egyharmadát a menopauzában élik le, és nemcsak tovább élünk, de tovább dolgozunk és később megyünk nyugdíjba, mint elődeink. Az 50 feletti nők jelentős hányada munkaviszonyban áll, alkot, vállalkozik, sokan ekkor kerülnek vezető pozícióba mely nagyobb elvárásokkal és napi kihívásokkal jár. Mivel a szülések átlagos anyai életkora is kitolódott, sok nő úgy kerül menopauzába, hogy még iskoláskorú gyereket nevel. A menopauzális tünetek azonban zavarják a mindennapi teendőket, nehezítik a folyamatos odafigyelést, rontják a teljesítményt és néha a párkapcsolatokat is megterhelik. A változókorban lévő és idősebb nők lehető legjobb életminőségének biztosítása, panaszaik kezelése, egészségének megőrzése, és a betegségek megelőzése népegészségügyi érdek.* (Magyar Menopausa Társaság)


Magyarországon a legtöbb munkáltatónál egyelőre nincsenek kialakult folyamatok arra, hogyan könnyítsék meg a változókorú női munkatársak mindennapjait és támogassák őket a munkavégzésben.


Ebben kivétel a Tesco Magyarország, ugyanis a Menopauza Világnap alkalmából közösen elindítottuk az egyedülálló Menopauza programot, melynek célja, hogy a női munkatársak mintegy 30 százalékát képviselő csoport számára őszinte és támogató hátteret és párbeszédre alkalmas platformot biztosítsunk. Így elindítottunk egy zárt FB csoportot és elkezdtük a vezetői érzékenyítő beszélgeteseket, ahol a munkatársakkal közösen keressük a választ arra is, hogy milyen gyakorlati lépésekkel lehet leginkább segíteni a változókorban lévő kollégákat.


Nagyon büszke vagyok arra, hogy eljutottunk ide, és természetesen ez nem történhetett volna meg két kivételes nő nélkül: Hevesi Nóra, kommunikációs és Szigeti Barbara, HR vezetők példaértékű érzékenységgel és őszinteséggel karolták fel a témát.


Az a cég, amely felismeri és kezeli a menopauzában lehetőséget, csak jól járhat, márkát és belső vállalati kultúrát építeni ezzel is lehet, bízom benne, hogy sokan észreveszik ezt.


* A menopauza a termékenység végét jelenti, a női szervezet egyre kevesebb női nemi hormont (ösztrogént, progeszteront) termel, majd meg is szűnik. Menopauzáról akkor beszélünk, amikor 12 hónapig nem következik be menstruáció. Ez nem egyik napról a másikra történik meg, akár 5-10 évig is eltarthat. A menopauza minden nőnél más és más módon történik meg, több, mint 30 különböző testi és lelki tünetet is produkálhat, van, aki alig érez valami, van, akinek az életminőségét is komolyan befolyásolja.


Comments


DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page