Minden egyes rosszul megválasztott ételnek hosszú távú hátrányai lesznek


A címben elhangzott mondatot sajnos nem én mondtam, hanem Zsuzsi, és annyira megmaradt bennem, hogy sokszor előjön, amikor rányúlnék valamire, amire nem kellene.


Február 9-én vágtunk bele az Alakorvoslás Menopauza Programjába Zsuzsival és Edittel.

A nevükben is mondhatom, hogy nem bántuk meg, hiszen mindhárman elindultunk egy úton, amely már nagyon kellett.


Ugyanis a változókor egyik legnagyobb kihívása a fokozott a hajlam a hízásra, és ilyenkor oda kell figyelni rendesen, mert elszaladhat a ló. A negyvenes éveim elején kissé elengedtem magam, így egyszer csak azt vettem észre, hogy 73 kiló vagyok, ami valljuk be a 165 cm-hez sok. Szépen lassan lefogytam 10 kilót, de aztán visszajött az az utolsó 5 kiló, amitől lassan 3 éve nem tudok megszabadulni.


Most nem fogom feladni. Három hét után 67.7 kg-ról indulva most 64.5 kg vagyok azaz 3.2 kg-t fogytam.

Tudom, hogy nem (csak) a kilók számítanak, de engem azért tud motiválni a mérleg.


A Menopauza Programot két szakértő orvos állította össze: Dr. Farkas Kitti és Dr. Bajnok Éva, Kitti az alapítója, Éva pedig endokrinológus, obezitológus orvos.


Mindkettőjükkel készítettem interjút:

Miért nehéz lefogyni? Számít-e, hogy mikor eszünk? Van-e értelme a böjtnek? - Dr. Farkas Kitti megmondja

Nem kell ahhoz sokat enni, hogy az ember elhízzon - avagy bevezetés a változókori hízás rejtelmeibe Dr. Bajnok Évával


Együttműködésünk következő lépcsője az volt, amikor tavaly megkerestek azzal, hogy lennék-e a hamarosan induló Menopauza Program kvázi arca. Nekem mint menopauza aktivistának ez óriási megtiszteltetés, főleg úgy, hogy 2 orvos szakértő ismeri el a munkámat, nem volt kérdés, hogy igent mondjak. Így három videót is láthattok tőlem, ha előfizettek a Menopauza Programra, melyekben arról beszélek, hogyan érdemes hozzáállni a menopauzához, mikre kell felkészülni mentálisan, és hogyan lehet belőle jól kijönni! "Legkomolyabban mondom, hogy ezt vagy vele szerettük volna megvalósítani, vagy senkivel." - ez a mondat pedig..teljesen elérzékenyültem!


Edit 60 éves lesz novemberben és addigra szeretné elérni a vágyott számot, és minden alkalommal, amikor beszélünk, látom rajta, hogy mennyire élvezi a programot.

Nagyon nagyon élvezem ezt csinálni! - mondta múltkor is. Észreveszik rajtam az energiámat, sokkal sokkal több az energiám. És már meg is jegyezték, hogy látszik, hogy fogytam! És be tudom húzni a hasamat!

Zsuzsi érzelmi evő, így ha stressz van, sokkal nehezebb megtartani azt, hogy nem egyen, mondja. Sokkal egyszerűbb nem vétkezni, mint aztán visszatalálni a helyes csapásirányra. Csak akkor fogok helyesen táplálkozni, csak ha figyelek rá. A hülyeség evésről is lehet szokni! Nem veszed észre elsőre, de minden egyes rosszul kiválasztott étkezésnek, vannak hosszú távú hátrányai.


Orsi

Először el kell érni a vágyott számot, aztán megtartani egy másik feladat lesz. Én most a 3. héten érzem az áttörést, kisebbnek érzem a fenekemet és könnyebbnek is érzem magam. Nem érzem nehéznek betartani az étkezési szabályokat, bár a csoki iránti vágy néha elhatalmasodik rajtam. Szerintem annyira megszoktam az édes ízt, és hogy minden nap ettem, hogy egyszerűen hiányzik. Az alkohol érdekes módon egyáltalán nem hiányzik.



Az, hogy mit eszünk, elengedhetetlen az egészséghez és a betegségek megelőzéséhez, és az egészségtelen táplálkozás évente 11 millió halálhoz vezetett 2017-ben*. A Bergeni Egyetem kutatói által a PLOS Medicine újságban február 8-án közzétett tanulmány becslése szerint a várható élettartam akár tíz évvel is megnőhet, ha módosítjuk az étrendünket.


A kutatók kifejlesztettek egy számológépet, amely meg tudja becsülni, hány életévet lehet nyerni az étrendi minták módosításával. Lars T. Fadnes professzor, az UiB Globális Egészségügyi és Alapellátási Tanszékének professzora így magyarázza:

"Például egy átlagos 40 éves amerikai vagy európai nő, aki tipikus nyugati étrend szerint táplálkozik, valószínűleg körülbelül tíz évvel tovább élhet, ha optimalizálja az étrendjét mostantól. A becslések szerint még egy teljesen megvalósítható étrendmódosítás is körülbelül hat év pluszt jelenthet."


Több dió és hüvelyes, kevesebb vörös hús és finomított gabona

A tanulmány azt mutatja, hogy egyes élelmiszercsoportok erősebben kapcsolódnak a várható élettartamhoz, mint mások – pozitívan vagy negatívan:

"A legnagyobb egészségügyi haszonnal a becslések szerint több hüvelyes, teljes kiőrlésű gabona és diófélék, valamint kevesebb vörös és feldolgozott hús fogyasztása jár. További előnyökhöz jöhetnek a gyümölcsök és zöldségek, valamint a hal bevitelének növelésével, miközben csökkenteni a cukros italok bevitelét, a tojás és finomított gabona fogyasztását” – magyarázza Fadnes.


Ha a táplálkozási változtatásokat későbbi életkorban kezdjük meg, akkor a nyereség kisebb, de még mindig jelentős – még a hetvenes éveikben járó emberek körében is.


Forrás:

*https://journals.plos.org/plosmedicine/article?id=10.1371/journal.pmed.1003889

DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube