Észrevenné valaki, ha eltűnnél?
Tegnap egy beszélgetés során megint eszembe jutott az a dokumentumfilm, ami pont abban az évben jött ki, amikor Londonba költöztem és nagyon felkavart.
2006-ban holtan találtak a 38 éves Joyce Carol Vincent-et a észak-Londoni bérelt lakásában, a Wood Green Bevásárlóközpont felett. (Én is pont 38 voltam, amikor olvastam a hírről, lehet ez is közrejátszott, hogy annyira felkavart.)
Nyilván maga a tény is szomorú, de ami az igazán megdöbbentő volt, hogy közel 3 év után találták rá. Magyarul, az évek alatt senkinek nem tűnt fel, hogy nem ad életjelet magáról.
Amikor megtaláltak a lakásban, a tévé még mindig ment, oszladozó holtteste körül pedig karácsonyi ajándékok voltak, amiket éppen csomagolt. Vajon kiknek csomagolta és vajon kik nem hiányolták őt?
Az, hogy egyáltalán megtalálták, annak volt "köszönhető", hogy a bankszámlája kiürült, így a közüzemi művek nem tudták levenni a pénzt és jöttek behajtani.
Carol Morley filmrendezőt nem hagyta nyugodni az eset és elkezdett nyomozni, ki is volt ez a nő valójában? Hirdetéseket jelentetett meg, hogy keresi Joyce ismerőseit, barátait. A jelentkezők közül sokan nem is tudták, hogy meghalt, amíg Morley nem mondta meg nekik. A filmjében, melynek címe Dreams of Life, megpróbálja felgöngyölíteni, hogyan élt Joyce - megszólalnak volt barátok, kollégák, lakótársak -, és hogy hogyan történhetett ez meg vele.
Nem volt drogos, nem volt alkoholista, 4 testvére volt, dolgozott, népszerű volt, kiterjedt baráti körrel rendelkezett, attraktív nő volt, a férfiak odavoltak érte. És mégis, 3 évig senki nem vette észre, hogy eltűnt. Amúgy többen azt mondták, azt gondolták, hogy egyszerűen egy újabb nagy kalandba vágott, ezért nem keresték.
A film szerint abuzív kapcsolatban élhetett valamikor, a lakást, amiben lakott, ugyanis ilyen nőknek adták ki. A teória szerint fokozatosan távolodott el mindenkitől, családjától is, saját akaratából.
Valami olyasmi történhetett vele, ami nagy traumával járhatott, és senki nem volt ott, hogy segítsen neki. A halálát nagy valószínűséggel asztma roham vagy gyomorfekély okozta, a maradványokból pontosan nem tudták megmondani. A filmben a családja nem kívánta szerepelni.
A film nagyon szomorú és eléggé nyomasztó, nem egy könnyű esti mozi, íme a trailer:
Számomra a tanulság az, hogy igen nehéz észrevenni, ha valakinek segítségre van szüksége, szóval oda kell figyelni rendesen embertársainkra, főleg azokra, akik közel állnak hozzánk.
Comments