top of page

25 önsegítő könyv

Tudtátok, hogy év elején jön ki a legtöbb önsegítő könyv?

Állítólag ennek az az oka, hogy az ünnepek után sokan lehangoltabbak és ilyenkor nyitottabbak vagyunk ezeket megvásárolni.

Megkérdeztem a zárt csoportban, hogy kinek mi jön be éppen, íme, egy 25 darabos lista.

Én Tisza Kata könyvét gyűröm, jó lassan haladok vele.

Neked mi jön be éppen?

 


Riekje Boswijk-Hummel

Ursus Libris, 2011


Mindnyájan dühösek leszünk olykor, de a harag kinyilvánítása többnyire több problémát generál, mint amennyit megold. Mégsem szabad elfojtani, fontos, hogy felismerjük a mögötte meghúzódó frusztrációt, félelmet és fájdalmat, és megtanuljuk elengedni, hogy végül az empátiának és a megértésnek adhassa át a helyét. Ehhez nyújt hathatós segítséget - terapeuták ás laikusok számára egyaránt - Riekje Boswijk-Hummel könyve.




 

Pál Ferenc

Kulcslyuk Kiadó, 2019


Elborítanak minket az információk, a sürgős ügyek és a fontos feladatok. De mi a lényeg? A válasz az élet néhány ritka, kitüntetett pillanatában természetes módon tárul fel.

Amikor Ric Elias repülőgépe zuhanni kezdett a Hudson folyó felett, félelem helyett mély szomorúság lepte meg. "Elrontottam! Az életemet olyasmivel töltöttem, ami nem számít, azok helyett, akik számítanak!"

Amikor húszéves koromban - tele bizonytalansággal, kétségekkel, szorongással - azon töprengtem, hogyan érdemes élni, nem találtam a választ. Egyszer csak a metró peronján állva észrevettem egy párt. A férfi csúnyán bánt a nővel. Ebben a pillanatban elemi fölismerésem támadt: "Ne árts! Ne bánts másokat!"

Amikor egy hideg téli napon mentem az utcán, az egyik ház falának támaszkodva egy hajléktalan férfi ült, lehajtott fejjel. Föl sem nézett, csak így szólt, mintha magának mondaná: "Éhes vagyok." Mi mást kellett volna még mondania? Ez a két szó önmagában is érvényes. Ahogy Viktor Frankl írta: "Ha egy beszélgetésben valami mélyen emberire találok, megállok, és nem kérdezek tovább, mert megérkeztünk."

Szeretnék veletek együtt megérkezni e könyv révén egy-egy igazán lényeges pillanathoz, amikor meggyőződéssé erősödik bennünk a fölismerés: már tudom, hogy mi az, ami valóban számít.

Ha rátaláltunk a saját válaszainkra, érdemes kidolgoznunk magunkban bizonyos készségeket, magatartásformákat, hogy a mindennapok során is alkalmazni tudjuk azt, amit már fölfedeztünk.

Ez a könyv szándékom szerint az eddigi szakmai tanulmányaim és emberi tapasztalataim összefoglalását is jelenti. Arra vágytam, hogy amit a különböző humán területek tudásban, kutatási eredményekben kidolgoztak, az eljuthasson azokhoz, akiket érint, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Hozzátok. Ezért több mint tíz nagy téma került a kötetbe, reményem szerint összegyűjtve a leghasznosabb információkat egy-egy területre vonatkozóan.

Miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat? Miként hozzuk magunkat egyensúlyba nehézségek idején? Mit kezdjünk múltunk fájó sebeivel, jövőnk bizonytalanságával? Miként kommunikáljunk hatékonyabban? Hogyan használjuk bölcsen a tapasztalatainkat, és éljünk eredményes, gyümölcsöző életet? Hogyan válhat számunkra éltető erővé a spiritualitás? Mit tegyünk, hogy elkerüljük a kiégést, és derűs emberré váljunk? Hogy ne csak az eszközeink, hanem mi is okosak legyünk? Hogy képesek legyünk megadni a gyerekeinknek, amire igazán szükségük van?

Vagyis, hogyan bánjunk jól önmagunkkal, egymással és a földünkkel?



 

Bronnie Ware

Reneszánsz Könyvkiadó, 2014


Bronnie Ware sokáig nem találta a helyét a világban. Sosem hitte volna, hogy élete akkor nyer értelmet, munkája akkor válik tartalmassá, amikor betegápolónak jelentkezik. Éveken át hospice-nővérként szolgált haldoklók mellett. Betegei életének fontos szereplőjévé vált, az ő életének pedig meghatározó tapasztalatai lettek a betegeivel folytatott beszélgetései és a mellettük töltött hónapok. Ms. Ware blogot írt ezekről az élményekről. Blogjának egyik bejegyzésében arról írt, hogy mit bánnak meg leggyakrabban halálos ágyukon a betegek. A „The Top Five Regrets of the Dying” c. bejegyzés bejárta a világot. Jelen könyvében Bronnie Ware saját életét mutatja be. Arról számol be, hogy hogyan értette meg azt, hogy a teljes életre tudatosan lehet és kell törekedni, hogy aztán lelkünkben békével zárhassuk le azt. Felismeréseit a saját maga és betegei életéből vett példákkal gazdagon illusztrálja – őszintén, részvétteljesen.



 

Irvin D. Yalom

Park Kiadó, 2021


Julius Hertzfeldről, a jó nevű pszichiáterről egy rutinvizsgálaton kiderül, hogy gyors lefolyású bőrrákja van. A férfi rákényszerül, hogy szembenézzen a rideg ténnyel: hamarosan meghal. Ez arra készteti, hogy számvetést készítsen az életéről. Gyönyörűen szőtt mese egy pszichoterápiás csoport utolsó évéről, megindító elmélkedés az élet alkonyáról.



 

Dr. Joe Dispenza

Édesvíz Kiadó, 2019


Joe Dispenza könyve ugyanannyira megrázó, mint amennyire felszabadító. Az itt összefoglalt tudományos tények és személyes történetek valósággal elsöprik az életünkkel kapcsolatos korábbi elképzeléseinket, és elemi erővel fogunk hozzá, hogy új "sorsot" teremtsünk magunknak.

A világhírű szerző és kutató a kvantumfizika, idegtudomány és genetika eredményeit felhasználva világít rá, hogy legnagyobb mértékben a betanult és a háttérben tudattalanul futtatott programjaink irányítása alatt működünk. Bármikor dönthetünk azonban úgy, hogy felülírjuk ezeket az automata folyamatokat. Lehetőségünk van új programot telepíteni és ezzel új irányt szabni életünknek, de csakis a tudatalattin, vagyis az elme operációs rendszerén keresztül. Az Engedd el önmagad című könyvből minden segítséget megkapsz ahhoz, hogy lépésről lépésre megváltoztathasd éned bármely aspektusát.



 

Brené Brown

Édesvíz Kiadó, 2021


Te meddig mennél el, hogy megfelelj a környezeted elvárásainak?

Lehet, hogy észre sem vetted, és máris túl sokat áldoztál fel magadból!

A nap 24 órájában elérhető vagy a világ számára. A technológia fejlettségének köszönhetően minden irányból zúdulnak rád az elvárások, és ez így van akkor is, amikor azt hiszed, épp szórakozol vagy pihensz. Légy ilyen! Viseld azt! Egyél így, sportolj úgy! Pimaszul közvetlen és gondosan elrejtett üzenetek százai zsongják a füledbe, hogy milyen életet KELL élned. Még haladsz az árral, még teszed a dolgod, de mélyen belül már fáradsz, gyötrődsz.

Miért csinálod ezt? Miért kell folyton bizonygatnod, hogy ELÉG VAGY? Kiállhatnál egyszerűen a sorból, de tudjuk miért nem teszed. A világ elhitette veled, hogy csak így kerülheted el a kudarcot, hogy "kevésnek" vagy "alkalmatlannak" bizonyulj. Ha nem tartanál velük, azt mondanák, ELBUKTÁL.

Brené Brown most arra kér, tedd fel magadnak a kérdést: mikor kockáztatsz nagyobbat? Ha félreteszed mások elvárásait, vagy akkor, amikor nap mint nap úgy döntesz, elrejted és háttérbe szorítod valódi önmagad?!

Vannak hibáid, nem vagy tökéletes. Már így is rengeteg időt elvesztegettél azzal, hogy ezt leplezni próbáld - teljesen feleslegesen! Talán most van itt az idő, hogy hátat fordíts az agyonfilterezett látszatvilágnak, és saját álmaid után eredj!



 

Dr. Máté Gábor

Open Books, 2021


A rák, a szenvedélybetegségek, sőt majd minden krónikus betegség visszavezethető a gyermekkori negatív élményekre és azok életünkre, viselkedésünkre és egészségünkre gyakorolt hatására - vallja a magyar származású, világhírű tudós, dr. Máté Gábor.

Az emberek testi egészsége nem független az érzelmeiktől és a lelkiállapotuktól. Ez a tudás a mai napig részét képezi a tradicionális kultúráknak, de a modern orvoslás számára sajnos annak ellenére elveszett, hogy az elmúlt évtizedek tudományos felfedezései is ezt igazolják. A test lázadása személéletesen mutatja be, hogy milyen károkat okozhat az érzelmek elfojtása, milyen pusztítást okozhat az, ha nem vagyunk képesek kifejezni az érzelmeinket.

Dr. Máté Gábor tudományos kutatások eredményeit, páciensei példáit és saját tapasztalatait egyaránt felhasználva világítja meg, hogyan befolyásolják a korai élmények a stresszre adott reakcióinkat, és hogy miként hat a világról és más emberekről alkotott képünk az egészségünkre. Feltárja az egyre gyakoribb megbetegedések mögött álló okokat, és ráébreszt arra, hogy csak akkor szállhatunk szembe hatékonyan a stresszbetegségekkel, ha felfedezzük gyermekkorunk mélyre temetett emlékeit, valamint ezek felnőttkori következményeit. Hiszen a rák mellett számos krónikus betegség, mint például a szívinfarktus, a szklerózis multiplex vagy a cukorbetegség kiváltó oka is lehet a stressz.

Mindnyájan úgy próbálunk élni, hogy csökkentsük a minket érő stressz hatását. A test lázadása abban segíthet, hogy csökkentsük a folyamatos stresszt, melyet mi magunk hozunk létre, anélkül hogy tudatában lennénk, életünk minden egyes napján.



 

Edith Eva Eger

Open Books, 2021


Dr. Edith Eva Eger inspiráló és gyakorlati tanácsokban bővelkedő könyve segít, hogy megszabadulhassunk romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet.

Saját pácienseinek történeteiből vett példák segítségével mutatja be az olyan, lelkünket fogva tartó érzelmi állapotokat, mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen vagy a hárítás - egyúttal szelíden bátorít bennünket a múlt béklyóitól való szabadulásra.

Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében Edith Eva Eger rámutat, hogy mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék segítségével azonban kitörhetünk az önmagunk építette börtönből, és feldolgozhatjuk a traumáinkat.

Az új, bővített kiadás Edith Eva Eger 2021-es utószavával jelenik meg, melyben összegzi a világjárvány tapasztalatait és tanulságait.


"A szabadságot egész életünkben gyakoroljuk - olyan döntés, amit naponta újra meg újra meg kell hoznunk. A szabadsághoz remény is kell. Annak tudatosítása, hogy a szenvedés, bármilyen rettenetes is, átmeneti, és kíváncsiság, hogy felfedezzük, mi történik aztán. A remény teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyett a jelenben éljünk."



 

Füredi Júlia

Kulcslyuk Kiadó, 2021


Hányszor érzed úgy a lelked mélyén, hogy ELÉG? Hogy már nem bírod tovább, nem tudsz többet vállalni? Hogy egyszerűen nincs energiád és kedved semmihez? Hogy folyton fáradt vagy, mégsem tudsz elaludni, mert amint leoltod a villanyt, elkezdenek száguldani a gondolataid? Hogy ha még valami történik vagy még valaki beszól, felrobbansz, mert már pattanásig feszülnek az idegeid? Hogy képtelen vagy koncentrálni, és mindent elfelejtesz? Hogy ha a dolgok így mennek tovább, arra rámegy a párkapcsolatod, a családod?

Látszólag talán magabiztosan helytállsz a világban, csak belül érzed magad elcsigázottnak, üresnek, kedvetlennek, néha kétségbeesettnek. Próbálsz úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de érzed, hogy valami nagyon nem oké. Akkor ez most mi: depresszió, krónikus fáradtság, pánik?

Egyik sem. Ezek a kiégés tipikus tünetei. Azt mondod: semmi gond, majd meditálsz vagy elkezdesz sportolni. Kérlek, ne tedd, mert nem biztos, hogy használsz magadnak. Nem mindegy ugyanis, hogy még csak úton vagy a kiégés felé vagy már nyakig ülsz benne, mert más-más módszerrel tudod megállítani a folyamatot vagy kilábalni belőle.

Ebben a könyvben mindent megtalálsz, amit a magad és a körülötted élők kiégéséről tudnod kell. A segítségével beazonosíthatod, hogy te hol tartasz a tüneteid alapján, és megismerheted a Főnix Programot, melynek segítségével elkerülheted a kiégést vagy felépülhetsz belőle. A felkínált módszerek és lehetőségek közül szabadon válogathatod ki azokat, amelyek a te életedbe a legjobban beépíthetők. Mint ahogy azt is megtudhatod, hogy hozzátartozóként, kollégaként vagy vezetőként miként tudsz segíteni, ha valakin a kiégés jeleit tapasztalod.


Dr. Füredi Júlia

Szervezetpszichológus, vállalatikultúra-szakértő. Banki felsővezetői pozíciójából kiégése miatt állt fel. A saját érdekében is alaposan beleásta magát a témába, miután pedig önmagán segíteni tudott, úgy döntött, felhalmozott tapasztalatait és tudását mások számára is elérhetővé teszi.



 

Gary John Bishop

Maxim Könyvkiadó, 2019


Ébredj fel, kib*szottul csodálatos teremtmény vagy!

Manapság információk egész özöne zúdul ránk. Mindennapi tanácsok tömkelege a boldogságról, meggazdagodásról, sikerről vagy célkitűzésekről. Többségük csak a lényeget nem veszi észre: az örömteli élet legfőbb akadályai mi magunk vagyunk.

Gary John Bishop megoldást kínál. "Ébredj fel a csodára, aki vagy!" - javasolja. "Mert egy dolgot elfelejtesz: kibaszottul csodálatos teremtmény vagy!!! Nem mások állnak az utadba. Még csak nem is a körülményeid akadályozzák a kibontakozásodat, hanem te magad, és a negatív belső beszéded, amelyet egyfolytában hallasz."

A sértődősek ne vegyék meg ezt a könyvet! Nem nekik való.

Ellenben aki olyan olvasmányt keres, melynek segítségével felszínre hozhatja rejtett belső értékeit, amelyek alig várják, hogy megnyilvánuljanak, akkor annak szerencséje van. Ez a könyv a legyőzöttekhez és beletörődőkhöz szól. A valódi változtatások manifesztuma, melynek célja, hogy felmutassa önnön nagyságunkat.

Gary John Bishop tanácsai révén most leteheted a magaddal hurcolt koloncot, és megtisztulhatsz.



 

Tisza Kata

Scolar Kiadó, 2021


Egy öregedő kutatónő, miután elveszíti a szerelmét, magára marad fájó magányával, és a tudomány erejéhez nyúl, hogy értelmet találjon egyedüllétében és élete hátralévő éveiben.

A szerző saját pszichológiai doktori életútkutatásai tanulságain vezeti végig olvasóját, miután vázolja az öregedéskutatás elméleti hátterét és az életkor-alapú előítélet (ageizmus) hatásmechanizmusait. Végül pedig a segítő szakember perspektívájából egészen gyakorlati útmutatásokkal is szolgál életünk második felének dilemmáihoz, míg önmagát és olvasóját is eljuttatja egy reflektív és önreflektív folyamaton keresztül a belső szabadság nyújtotta megbékéléshez. E belső utazás során egy egyenrangú szeretetkapcsolatról is képet nyerünk, amely által, még ha elveszítjük is, emelkedünk. >Az egyetemen doktori témavezetője voltam Tisza Katának. Lektoráltam korábbi könyveit, így ismertem meg romboló párkapcsolatának és megküzdésének, felépülésének történetét. Íróként nem akart doktori témájával, az öregedéskutatással foglalkozni, úgy érezte, az élete küzdelmeinek bemutatása sürgetőbb feladat. De Kata most visszafordult kutatásaihoz - példázva az idő cirkularitását -, amiket ugyanúgy személyes történetekké alakított, ahogy más tapasztalatait is. Így formálta meg könyve hősnőjét, aki egyszerre dolgozik szerelme elvesztése fölötti gyászán, öregedésén és kutató munkája összegzésén, lezárásán. A gyász és az öregedés látszólag hasonló: mindkettő a veszteségekről szól. Ámde Kata könyvében a megküzdésen és a szabadság akarásán át mindkettő új jelentést kap. A hősnő megtanulja, hogy gyásza, öregedése, kutatómunkája, mind arról szól, hogyan juthatunk el a túléléshez, a szabadsághoz és a megbékéléshez. Társadalomkutatóként is erre van szükségünk, hogy megszabadulhassunk a hamis társadalmi elvárásoktól, sztereotípiáktól, és az autentikus lét megtalálásának útját mutathassunk meg olvasóinknak.



 

Richard Carlson

Trivium Kiadó


Furcsán hangzik? Hiszen csak nagyon kevés elefánt van, és miért pont azokat találnánk meg? Ahhoz, hogy azt a néhányat is elkerüljük az életünkben, segítséget nyújt a könyv szerzője a száz rövid történettel.

Megtanít egyszerű stratégiákra, hogyan éljünk még kényelmesebben, kiegyensúlyozottabban. Bosszankodásaink felhagyásával, a dolgok eltúlzásának elhagyásával, szokásaink apró változtatásával könnyebbé tehetnénk embertársainkkal való kapcsolatunkat, megkönnyíthetnénk az életünk vészhelyzetként való megélését.

Ha elfogadjuk a szerző tanácsait - Egyszerre csak egy dolgot csináljunk – de „jól” - Éljünk a jelennek - Élj úgy mindennap, mintha az utolsó lenne /emlékezetünkbe vésve, ha meghalsz, a „dobozod” nem marad üresen/ - Gondolj a problémákra, mint lehetséges „tanárokra” - Bízzál magadban és megérzéseidben, és új emberré válhatsz…

Életünket nyugodtabbá és stressz-mentessé tehetjük.

Megtanulunk boldogan élni, a mindennapoknak örülni.

Bolha = Elefánt = Bolha = Elefánt = Tulajdonképpen hol is a gond?

Richard Carlson Ph.D. bölcsészdoktor, több sikeres könyv szerzője. A Ne csinálj a bolhából elefántot 135 országban jelent meg, és több mint 16 millió példányban fogyott el.



 

Bethany Webster

HVG Könyvek kiadó, 2021


"Anya csak egy van", "Anya és lánya egymás legjobb barátnői", "Az anya mindig szeretetteli és gondoskodó": generációkra visszamenőleg sokféle sztereotípia övezi az anyaszerepet csakúgy, mint az anya -lánya kapcsolatot. Ezen elvárások miatt férfiak által uralt társadalmunkban a nők többsége önbizalomhiánytól és kisebbségi érzéstől szenved, háttérbe szorulva, állandóan magát hibáztatja, nem meri kibontakoztatni a képességeit, tanult szerepeit pedig öntudatlanul tovább örökíti a következő generációra. A lányok anyáik gyógyítójává, lelki támaszává válnak, és félnek megvalósítani az álmaikat, ösztönösen elkerülik, hogy sikeresebbek legyenek, mint női felmenőik. Ez a nemzedékről nemzedékre átadott sérülésegyüttes az anyaseb.

Az ördögi körből azonban ki lehet és ki is kell törni, az anyaseb gyógyítható. Bethany Webster feminista gondolkodó és pszichológus saját és más nők történetén keresztül bemutatja, miként ismerhetjük meg jobban saját vágyainkat, válhatunk önállóvá és önmagunk legszilárdabb támaszaivá, transzgenerációs örökségünktől függetlenül. A fejezetvégi kérdések segítenek a gyógyulásban, és így a gyermekeink is kiegyensúlyozottabb életet élhetnek.




 

Mel Robbins

Édesvíz Kiadó, 2018


Ha tudod már, MIN akarsz változtatni, ez a könyv megmutatja neked, HOGYAN tedd.

Ha komolyan gondolod, hogy változtass az életeden vagy a munkádon...

Ha készen állsz arra, hogy felhagyj a halogatással...

Ha szeretnél egy egyszerű, de bizonyított módszert, hogy egyszer és mindenkorra legyőzd az önmagadban való kételkedést és a félelmet...akkor a megfelelő könyvet tartod a kezedben!

Világszerte több mint tízmillió ember ismerte meg az 5 másodperces szabályt, hogy magabiztosabb legyen, produktívabb legyen, tudatosabb legyen, több pénzt keressen, a kezébe vegye az irányítást, legyőzze a szorongását, megvalósítsa az álmait, felfedezze a nagyságát!

Az 5 másodperces szabály nem trükk, hanem egy tudományosan igazolt cselekvési terv, amit könnyű használni, könnyű megjegyezni, és valóban működik.

Mel Robbins könyvéből megtudhatod, HOGYAN használhatod a viselkedésed megváltoztatására, és hogyan élheted nagyobb bátorsággal a mindennapjaidat.

Hidd el, ha képes vagy elszámolni 5-ig, megváltoztathatod az életed.

Mel Robbins

Motivációs tréner, egyike a világ legkeresettebb előadóinak. 2017-ben eladási rekordot döntött nemzetközi bestsellerével, az 5 másodperces szabállyal. Hangoskönyv változata világszerte vezette a toplistát, és 2017-ben az ötödik legolvasottabb kötet volt az Amazonon. Ez idáig 31 nyelvre fordították le.



 

Jim Kwik

Bioenergetic Kft., 2020


Agyunk a világ leghatékonyabb szerkezete, de használati utasítást még soha nem kaptunk hozzá. Egészen mostanáig. Nincsenek korlátaid. Bármit mondtak is mások, a lehetőségeid végtelenek - persze, ha tudod, hogyan használd az agyadat.

JIM KWIK a memória javításának világszerte elismert szakértője. Miután egy gyermekkori agysérülésből adódóan tanulási nehézségekkel küzdött, stratégiákat dolgozott ki, amelyek segítségével hatalmas mértékben tudta növelni szellemi teljesítményét.

Több mint 25 éve dolgozik közismert színészekkel, sportolókkal, vállalati vezetőkkel és az élet minden területét képviselő kiemelkedő szakemberekkel, hogy segítsen felszabadítani valódi képességeiket. Sikerkönyve nem elméleti ismereteket, hanem gyakorlati, könnyen érthető és bevált módszereket tartalmaz, amelyek pontosan megmutatják, mit kell tenned, hogy szabadjára engedd saját korlátlan képességeidet.

Készülj fel:

- szokásaid irányítására - tanuld meg, hogyan törheted meg negatív mintáidat és miként alakíthatsz ki könnyedén új pozitív szokásokat;

- produktivitásod felszabadítására - győzd le az idegpályáidat bitorló négy "főbűnöst";

- a határtalan motivációra - kapcsolódj rá egy olyan korlátlan hajtóerőforrásra, amelynek segítségével elérheted céljaid;

- fókuszod élesítésére - légy összeszedett és megállíthatatlan figyelemzavaró tényezőktől és túlterheléstől szenvedő világunkban;

- bármilyen tudás elsajátítására - életkortól függetlenül olvass gyorsabban, hozz jobb döntéseket, és emlékezz magabiztosan mindenre, legyen szó nevekről vagy idegen nyelvekről.

A könyv középpontjában egy sorsdöntő titok rejlik: ha megtanulod, hogyan tanulj, megszabadulhatsz a korlátozó meggyőződésektől, új sikereket érhetsz el és valóban kivételes életet élhetsz.



 

Malchiner M. Péter

Open Books, 2021


Ha a siker és az eredmények mellett fontos számunkra az életminőség is, most Malchiner M. Péter segítségével rálelhetünk az odavezető útra. Fontos tudni, hogy a sikernek nincs "titka", egyértelműen a tudáson alapul. Ahhoz, hogy eredményesek lehessünk, nagy teljesítményre lesz szükség. A teljesítmény pedig a tehetség, a motiváció és a viselkedés metszete. Ezen célok eléréséhez elengedhetetlen, hogy kapcsolatban legyünk önmagunkkal, a saját életünkkel, vagyis az élet hat bástyájával. Malchiner M. Péter kiugróan sikeres karriert futott be Magyarországon és külföldön egyaránt, először mint filmszínész, később mint vezérigazgató, majd jelenlegi hivatásában transzformatív üzleti és személyi tanácsadóként és előadóként. Korábbi kötete, a You are more! nemzetközi bestseller lett. Spanyolországban él és dolgozik.



 

Csíkszentmihályi Mihály

Akadémiai Kiadó, 2021


A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése. Csíkszentmihályi Mihály, a pozitív pszichológia vezető gondolkodója, forradalmi művével saját kiteljesedésük lehetőségeit tudatosan vagy ösztönösen kutató milliók életére volt hatással. Elismert pszichológusok, üzletemberek, művészek, politikusok és sportolók, továbbá a lélek működésével és rejtélyeivel rendszeresen foglalkozó szülők, pedagógusok, orvosok és kreatív szakemberek sokasága merített ihletet a könyvből. A boldogság keresése és a kizökkent sorsok helyreállítása utáni vágy az emberi lélek mélyéről ered, az ideális életről való elmélkedés egyidős a filozófiai gondolkodással. A flow elméletének ritka erénye, hogy komoly kutatómunka alapozta meg, ugyanakkor leírása, illetve rendre beigazolódó következtetései a pszichológiában járatlanok számára is érthetőek és sokszor a rendkívüli felismerés erejével hatnak. A Flow most Az elme kerekei sorozatban, az 1997-es kiadáshoz képest lényegében változatlan szöveggel jelenik meg.



 

Jack Kornfield

Ursus Libris, 2017


Jack Kornfield fiatalemberként tíz évet töltött távol-keleti kolostorokban, első kézből tapasztalván meg a buddhista tanítások életre szóló átalakító erejét. Az Egyesült Államokba hazatérve PhD fokozatot szerzett klinikai pszichológiából és maga is kolostort alapított a kaliforniai Spirit Rockban. Ebben a könyvében a buddhizmus tanításait olyan pszichológiai rendszerként mutatja be, amely az emberi szellem nemességére és szakralitására, az érzelmek és a gondolatok finom analízisére, az elme és a szív transzformációjára helyezi a hangsúlyt. Ellentétben a nyugati pszichológia és pszichiátria fősodrának orvosi irányultságával, itt a sugárzó emberi méltóságra épülő szemlélettel van dolgunk, egy praktikus úttal, amelyet rendszeres gyakorlással a saját életünkben valósíthatunk meg. A kötetben megismerkedhetünk Kornfield nagyszerű tanítóinak bölcs tanácsaival, sok-sok történetet olvashatunk saját terápiás praxisából és feltárul élettörténete is: hogyan küzdött meg családon belüli erőszakkal terhelt gyermekkorának árnyaival.



 

F. Várkonyi Zsuzsa

Kulcslyuk Kiadó, 2020


- Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet?

- Milyen belső program irányítja tetteink zömét?

- Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat?

- Valóban magunk írtuk-e meg életünk tervét?

- Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozott csapdáktól?


Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó közreműködését. Ebben a könyvben F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanítási tapasztalatát összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakemberek, hanem az érdeklődő laikusok számára is.


Az olvasó megismerkedhet a tranzakció-elemzés alapjaival és jó néhány olyan gondolattal, melyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak.



 

Rubin Eszter


„Persze ez a megnyugtató érzés, hogy az ember rendben van, lehetősége van kiszakítani magának egy apró részt az univerzumból, amelyben otthonra lelhet, mindig csak pillanatokig tart”

Pető Hanga szorongásokkal teli, viszontagságos élete végre révbe érni látszik; a kamaszkor nehézségei, családi életének és párkapcsolatainak kudarcai után nyugalomban, anyagi és érzelmi biztonságban élhetné mindennapjait, ám egy utazás során váratlanul újból visszatér rettegett betegsége és vele együtt az élet minden területére kiterjedő, fojtogató szorongás. Hogyan tovább? Miért éppen most? Mi lehet a megoldás? Mit és hogyan kell még feldolgoznia a főszereplőnek, ha látszólag már élete minden területén magára talált és kiteljesedett?

Rubin Eszter új kötetében középpontjában – korábbi köteteihez hasonlóan - a családon belül, nemzedékeken átívelő, örökletes szorongás áll. Az apátlanság, a magányos gyermekkor, és a generációkon át a szereplők génjeibe ivódott holokauszt-trauma feldolgozhatatlansága. Mindaz, ami itt van velünk ma is, de aminek az útját magunknak, magunkban kell megtalálnunk. A cselekvő de szemlélődést is adó kötet bemutat emberi kapcsolatokat, kételyeket, azt, hogy a boldogság lehet pár málnamag, mesél a vírusról és a »semmi vagy« érzésről is.

Rubin Eszter könyvének oldalain a mai kor embere olvassa önmagát: a 21. századi olvasó saját belső kérdéseit, vívódásait, párkapcsolati zsákutcáit és generációkkal korábbi, eltemetett és feldolgozottnak hitt, de valójában a mai napig ható szorongásait mutatja be a regény, amelynek olvasása közben számtalanszor magunkra ismerünk és a saját életünkre vonatkoztatva újra és újra feltesszük Hanga kérdéseit.

Kész válaszok azonban a való élethez hasonlóan itt sem kaphatók. Ám olvashatunk helyettük igaz kérdéseket, valós sorsokat, ráláthatunk életünkre szülőként, gyermekként, felnőtt emberként, és akár egy sokprizmás tükörben, itt is minden esemény által más és más arcunk mutatkozik meg. Rubin Eszter ezeket az arcokat, az emberi lélek sokszínűségét mutatja meg érzékeny írásában, amely minden generáció számára kulcsot adhat az önmagához vezető belső utazás során.



 

James Clear

MotiBooks (Guruló Egyetem Kft.), 2020


"A "minden nap 1 százalékkal jobb teljesítmény" forradalmi rendszere

Az emberek azt hiszik, ha változtatni akarnak az életükön, nagyban kell gondolkodni. A világhírű szokásszakértő, James Clear azonban egy másik utat fedezett fel. Tudja, hogy a valódi változás több száz apró döntés halmozati hatásának az eredménye - olyan kis döntéseké, mint napi két fekvőtámasz, öt perccel korábbi ébredés vagy egyetlen rövid telefonhívás. Ezeket nevezi atomi szokásoknak.

Úttörő jelentőségű könyvében Clear elmagyarázza, hogy ezek a miniatűr változtatások pontosan hogyan növik ki magukat az életedet átalakító eredményekké. Mutat néhány egyszerű élet-hacket (a szokáshalmozás feledésbe merült művészetét, a kétperces szabály váratlan erejét, vagy a trükköt, amellyel beléphetsz az Aranyhaj-zónába), és a legfrissebb pszichológiai és idegtudományos kutatási eredmények segítségével magyarázza el, miért olyan hatásosak. Mindeközben olyan olimpiai aranyérmesek, nagy hatalmú vezérigazgatók és kitűnő tudósok inspiráló történeteivel szórakoztat, akik arra használták az apró szokások tudományát, hogy produktívak, motiváltak és boldogok maradjanak.

Akár bajnokságot szeretnél nyerni a csapatoddal, cégként reméled újradefiniálni az iparágat, vagy egyszerűen csak magánemberként le akarsz szokni a dohányzásról, fogyni szeretnél, vagy csökkenteni a stresszt az életedben, illetve bármilyen egyéb célkitűzésed van, az Atomi szokások átalakítja a haladással és sikerrel kapcsolatos gondolkodásodat, és kezedbe adja a szokásaid átalakításához szükséges eszközöket és stratégiákat. Ezek a kis változások forradalmi hatással lesznek a karrieredre, a kapcsolataidra és az életedre."



 

Limpár Imre

Kossuth Kiadó, 2020


„A mondatok között lesznek olyan passzusok, amelyek sorscsapásként tépázták meg vagy küldték padlóra formálódó személyiségemet. Akadnak olyanok is – mint látod majd –, amelyek utat mutattak, és fényként jelentek meg, amikor a legnagyobb volt a sötétség körülöttem.”Különleges kötetet tart kezében az olvasó, mert ezt egy pszichológus írta a saját lelkéről. E könyv 100 életesszenciát tartalmaz, amely gyökerestül változtatta meg a szerző életét. Tükröt tart, amelybe pillantva némiképp mi is változhatunk, továbbá töprengésre késztet, hogy miként képes a pokolba küldeni vagy a mennybe emelni egy-egy mondat, amelyet nekünk címeznek. Olykor fájdalmasan és szemtelenül őszinte, máskor humorosan könnyed stílussal ismerjük meg a transzgenerációs téglák sorskönyvi hatását, és jutunk el a lélek szubjektív igazságához, mozgatórugóihoz, miértjeihez. Ez a könyv a miértekről szól.



 

Székely Éva


"1941-45 között, az engem körülvevő, nem emberre méretezett borzalmak korában, amikor a világban az őrület uralkodott, számomra csak egy lehetőség maradt. Megéreztem, hogy a túlélés egyetlen módja, ha mániásan ragaszkodom gyerekkori álmom megvalósításához, nem törődve a környező világgal, vakon bízom a jövőben. Mindent meg kell tenni az olimpiai bajnokságért!" - írja Székely Éva, aki aztán meg is valósította álmát: 1952-ben, a helsinki olimpián aranyérmet szerzett. Könyve lebilincselő beszámoló arról, milyen elképesztő mennyiségű munka és mennyi elszántság kell egy ilyen győzelemhez. De sokkal több is annál, mert Székely Éva valóban embertelen körülmények között érte el sikereit: a második világháború alatt zsidó származása miatt nem versenyezhetett, és csodával határos módon maradt életben. 1956-ban pedig úgy szerzett ezüstérmet a melbourne-i olimpián, hogy nem tudhatta, mi történik otthon, a felbolydult Magyarországon, van-e még haza, ahová visszatérhet, és biztonságban van-e a kislánya, az akkor két és fél éves Andrea...

Székely Éva, akit az ötvenes években "Pillangókisasszonyként" ismert a világ, az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet nyert 200 méteres mellúszásban. Edzőként nagy sikereket ért el lányával, Gyarmati Andreával is, aki az 1972-es müncheni olimpián ezüst- és bronzérmet szerzett. 1981-ben, amikor először jelent meg önéletrajzi könyve, a Sírni csak a győztesnek szabad!, kiderült, hogy írónak is kiváló. Székely Éva a Nemzet Sportolója; Floridában pedig beiktatták "az úszósport halhatatlanjai" közé.




 

Dr. Bagdy Emőke

2013


Ez a vademecum ("gyere velem") könyv a kíváncsiak és vállalkozó kedvűek számára született. Azoknak, akik szeretnék megismerni saját lelki működéseik titokzatos világát. De nem öncélúan. Szeretnének e tudás által olyan lehetőségekhez és készségekhez jutni, amellyel elősegítik testi-lelki egészségük megőrzését, jó közérzetük, fizikai fittségük, lelki egyensúlyuk fenntartását. Azokhoz is szól ez a könyv, akik hajszoltak, fáradtak, kimerültek, szomorúak, kisebb-nagyobb ,,ideges tünetekkel" bajlódnak, esetleg valamilyen tesi működészavar már előállott náluk.




 

Robert Schwartz

Leviter Kiadó, 2015


"Gyakran, amikor rossz dolgok történnek velünk, szenvedéseink értelmetlennek tűnhetnek. Legnehezebb feladataink mögött azonban számos rejtett cél bújhat meg, melyeket a szerző kutatásai szerint még azelőtt terveztünk el, hogy megszülettünk. Valóban lehetséges, hogy mi választjuk meg életkörülményeinket, kapcsolatainkat és az életünkben bekövetkező eseményeket?

A szerző életében értelmet és célt keresve rátalált a születés előtti életterv felfedezésének útjára, mely alapjaiban változtatja meg a sorsról és szenvedésről alkotott fogalmainkat. A könyvben meghökkentő történetek olvashatók, melyek komoly, életüket nagyban átrendező felismerésekhez, ezáltal a számukra szükséges gyógyuláshoz, s teljes szellemi valójuk átéléséhez vezettek el embereket. Ezek olvasása során fény derül arra, hogy a sorsunkat meghatározó eseményeket mi magunk tervezzük el a születésünk előtt, hogy azok fejlődésünket szolgálják, meghatározva ezzel életünk célját és értelmét.

Ezúton jutunk el a szellemi felébredéshez, mely által szenvedéseinkre többé nem úgy tekintünk, mint értelmetlenül kínzó sorscsapásokra, igazságtalan, életünket feleslegesen megkeserítő fájdalmakra bár azokra önmagában már a könyv olvasása is enyhülést hoz."



Comments


DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page