Ki tudja, mi lehet a nőből, ha végre önmaga lehet?

Ha hiszünk abban, hogy az életben bármi megtörténhet, akkor a legőrültebb ötletből is lehet karrierváltó fordulat. Pont így lettem én női közösségépítő és menopauza influenszer.

Az egész egy kérdéssel kezdődött Egy nőgyógyászati műtét előtt, 3 éve ilyenkor, megkérdezte tőlem egy nővér, hogy menopauzában vagyok-e. Nos, ahogy a legtöbb 44 éves, kikerekedett szemmel néztem rá, fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Klimax? Majd 50 körül. Honnan tudhattam volna, hogy éppen beléptem a változókorba?

A műtét után nem hagyott nyugodni a gondolat, feküdnöm kellett, elmerültem a női lét legnagyobb misztériumában, a menopauzában. Pár hónappal később megírtam az első blog bejegyzésemet a változókorról, melynek aprópóját az adta, hogy azt hittem, hogy megőrültem, bár később kiderült, hogy “csak” megsuhintott a perimenopauza (felvezető évek), és olyan finomságokkal kínált meg, mint dühroham, szorongás, vagy memóriazavar.

Egy pillanatig, amíg létre nem hoztam a zárt csoportomat 40 feletti nőknek, majdnem azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezeken keresztül megy, szerencsére, tévedtem.

Pár nap alatt 500-an lettünk, majd ezren. Egyszerre volt izgalmas és ijesztő, éreztem, hogy valami sorsfordító történik az életemben.

A címben citált kérdést Betty Friedan feminista író teszi fel egyik könyve, A női misztikum végén. Mi lehet egy nőből, ha nem csak anyaként és a családban teljesedhet ki, hanem megvalósítja saját magát és céljait. Bár én három éve még nem hallottam Betty Friedanról, ma már tudom, hogy a 40 feletti évek pontosan erre jók: megtalálni a hangunkat, a hivatásunkat, a missziónkat, a küldetésünket. Azt a valamit, amitől jobban érezzük magunkat nap mint nap.

A menopauza az egyik legerősebb kapocs a nők között, hiszen mindannyian keresztül megyünk rajta.

Én manapság attól érzem jól magam, ha a menopauzával kapcsolatos tabukat döngethetem. Ugyanis a nők túl régóta szenvednek csendben, a mi generációnk már nyitott a párbeszédre, a tapasztalatok megosztására és a felesleges megbélyegzés felszámolására. Bár a nők több, mint felének életére negatív hatással van a menopauza, nem vagyunk hajlandóak elfogadni azt, hogy feltétlenül szenvedéssel kell megélni ezt az életszakaszt, amikor kellő tudatossággal és nyitottsággal kihozhatunk belőle egy életmódváltást, vagy egy újfajta életszemléletet is.

Ma már több, mint 4000-en vagyunk a csoportban, ahol őszinte, eredeti és hiteles 40 feletti nők beszélgetnek fontos és kevésbé fontos témákról.

Sokan gondoljuk úgy, hogy most jött el a mi időnk, hiszen szerencsés esetben még ugyanennyi év van előttünk. A 40 feletti nőknél nincsen színesebb és komplexebb korosztály. Még soha nem voltunk ennyire bátrak, kísérletezőek, vállalkozó kedvűek. Persze, az olyan társadalmi sztereotípiák, mint az ifjúság kultusz és az életkor alapú megkülönböztetés nem feltétlenül kedveznek számunkra, de a középkorúság egyik nagy hozadéka, hogy már nem foglalkozunk azzal, ami nem épít és szemrebbenés nélkül mondunk nemet.

Van ebben az életszakaszban valami megfoghatatlanul fájdalmas és felemelő egyszerre: rájövünk, hogy az időből már egyre kevesebb lesz, így viszont nagyobb bátorsággal vágunk bele a fent említett legőrültebb ötletbe is, hogy megérezzük azt, milyen amikor önmagunk vagyunk.

**************************************************

Néhány történet a csoportból!

“40 fölött két új szakmát és sok mást is tanultam. Vállalkozó lettem, új barátaim lettek, közben lefogytam 60 kilót, így már szinte nőnek is látszom. Elkezdtem sportolni, tavaly jógázni és tele vagyok tervekkel. Azelőtt mintha nem is éltem volna. Úgy is emlékszem vissza önmagamra, mintha valaki más lenne. Kinyílt a világ. Én mostanában vagyok a legboldogabb.” - Edit

“Én 51 évesen elvégeztem a műtárgybecsüsi, majd a festménybecsüsi képzés. Gyerekkori álmom valósítottam meg, minden percét élveztem, szívtam magamba a tudást, és közben újra definiáltam magamat: ki vagyok én, mit érek én, mert addig a MI volt, a család, a gyerekek. A hatása azóta is kitart!” - Edit

“42 évesen otthagytam a tutiszuper állásomat, elmentem vállalkozónak, és egy éve egy új, frankfurti székhelyű könyvkiadót vezetek. Elkezdtem edzeni, leadtam 16 kilót, döbbenten tapasztalom, mi mindenre képes a testem! Azon dolgozom, hogy magam is edző lehessek a főállásom mellett. Hogy ezeket a tevékenységeket/váltásokat az életközépi válság motiválta-e, nem tudom. Inkább úgy érzem, hogy most jutottam el arra a pontra az életemben, amikor végre merek csinálni dolgokat, és nem totál kudarckerülő biztonsági játékosként működöm, mint előtte.” - Krisztina

“41 évesen újra egyetemre kezdtem járni, akupunktúra orvos lettem a Semmelweisen. Az utolsó évet Kínában végeztem, gyakorlaton voltam kínai kórházban és kínaiul tettem le a diploma vizsgámat. Gyerekkori álmom valósult meg, hogy orvos lettem, nagyon szeretek segíteni az embereknek, imádom a munkám.” - Anikó