top of page

Nő rózsaszín naplementében


"Eldöntötte, nem hagyja annyiban. Még hogy változókor meg menopauza! Persze, hallott már róla, a szomszéd Andika is mondta, hogy ő már érzi, pedig ő még csak 46, hogy megcsapta a szele. Folyik róla a víz még télen is, szerencsétlen nem győz magyarázkodni a férjének, hogy mi van vele, mert elmondani nem meri, ez mégis csak női dolog. Meg is beszélték múltkor amikor beültek a bárba egy aprerolra, hogy jobb ha erről a férjeik nem tudnak, mit fognak képzelni róluk, hogy vénségükre megőrültek, és már a szexet sem kívánják? Múltkor is elment a körzetihez, kitől kérjen tanácsot, ha nem orvostól, ugye. Felállította a mérlegre, mint mindig, tudja ő, hogy megasszonyosodott (hogy utálja ezt a kifejezést, ezért is ajándékozta el a lányának a mérleget), régen minden nap mérte magát, reggel meg este, most nem is érti, világéletében átlagos testalkatú volt, sose hízott el, amikor a szülések után mindenki panaszkodott körülötte, ő akkor is visszanyerte régi súlyát, büszke is volt rá, hogy semmit különöset nem kellett csinálnia, mint lánykorában olyan volt, ő volt a falu legjobb csaja, ezt mondta neki a férje, amikor összejöttek. Plusz 8 kiló még nem a világvége, Barbara, mondta az orvos, de 10 kiló fölé ne menjünk, tessék többet mozogni, kevesebbet enni! Mintha ez olyan könnyű lenne, gondolta magában, pedig mindent úgy csinálok még régen, jó azért a reggeli kávéhoz csak meg fogom enni azt a csokis croissant, különben hogy induljon jól a napom?"


Kérdezhetitek, hogy mi a fene ez? Nos, hirtelen felindulásból megírtam életem első fiktív menopauza novelláját, aminek a címe "Nő rózsaszín naplementében". Legnagyobb meglepetésemre, eléggé élveztem írni, így még az is lehet, hogy Barbara kalandjai folytatódnak! Fogadjátok szeretettel és várom a visszajelzéseiteket!

Folytatás az Alkotó Energia magazinban, 26 oldalon: https://bit.ly/3BbGMz1 Köszönöm a lehetőséget Iványi Krisztina!


Comments


DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page