Köszi, endometriózis!

Minden rosszban van valami jó, mint tudjuk, ha nincs az endometriózisom 4 éve, most nem vagyok menopauza aktivista. Március az endometriózis tudatosság hónapja, íme az én sztorim!

Gondoltam, mielőtt végleg kiköltözöm Toszkánába, elmegyek nőgyógyászhoz. Sose árt, ugye. Amúgy is kihagytam egy évet. 2016 szeptemberében járunk. Augusztusban költöztem ki 3 bőrönddel, aztán vissza kellett még jönni az albérletet átadni és egyéb ügyeket elintézni.

Panaszom nem volt ugyan, – ezt valamiért amúgy is utálják az orvosok, ennyit a megelőzésről – , így nagy nyugalommal mentem egy találomra kiválasztott orvoshoz, előtte csekkoltam őt a neten, jókat írtak róla, szaktekintély, meg hogy kedves is és nő. Jó lesz, gondoltam.

Szépen megvizsgált, aztán elkezdte mondani, hogy van egy ciszta a bal petefészekben, meg két mióma a méhben. Meg egy kis hüvelygyulladás.

Miiiii? Itt akkor teljesen lefagytam, mi van? Reagálni sem tudtam hirtelen, soha semmi bajom nem volt korábban, semmit nem tudtam ezekről a betegségekről, így nyilván a legrosszabb opciók cikáztak a fejemben. Azt sem tudtam, hogy mit kell kérdezni.

A méhnyakrákszűréshez levette a sejtmintát, aztán még mondta, hogy érdemes lenne egy tumormarker vizsgálatot is megejteni, na itt újra lefagytam, biztosan rák, gondoltam.

Persze, akkor még nem tudtam, de időközben kikupálódtam, hogy a tumormarkerek olyan anyagok, amelyek a rosszindulatú daganatokkal összefüggésben képződhetnek. A tumormarkereket néha „rákjelzőnek” is nevezik. A vérből meghatározható tumormarkerek segítenek a jó és rosszindulatú kórképek elkülönítésében.

Átfáradtam egy másik rendelőbe, egy nő levette a vért, közben megemlítette, hogy ez egy elég drága vizsgálat, tudom-e. Azt hiszem, ekkor döntöttem el, hogy ide még egyszer én nem fogok jönni. Milyen kiszolgálás ez? Nyilván, amikor már ott a tű karomban, nem mondhatom azt, hogy köszönöm, nem kérem, túl drága.

Mondták, hogy 1 héten belül küldik az eredményeket. És akkor megkezdődött a várakozás és közben megismerkedtem a CA 125, HE-4, ROMA index kifejezésekkel.

“A 2016. 09.26-án vett citológiája rendben, ismétlése évente javasolt, gyulladás miatt a megbeszélt kezelése folytatása javasolt. ” – írta nekem a doktornő levélben.

A tumormarker is megjött, negatív eredménnyel, együtt örültünk az akkor még leendő férjemmel.

A cisztára és miómákra azt a választ kaptam, hogy ezekkel most nem kell semmit csinálni, “csak figyelni őket”, és fél évente megnézetni. Jó, ennek is nagyon örültem. Bár visszagondolva, már akkor elkezdődött a tudatalatti stresszelés, hogy ott van valami, aminek nem kéne ott lennie.

Pár hónappal később, áprilisban újra Magyarországra jöttem és akkor már egy ismerősön keresztül jött orvoshoz mentem. Megnézett, azt mondta, semmi sem változott, viszlát fél év múlva.

Ahogy telt az idő, én azonban már bizonyos voltam benne, hogy valami nem stimmel, holott tüneteim még mindig nem voltak. A menstruáció alatti fájásaim világéletemben erősek voltak, sőt amikor diagnosztizálták a cisztát és a miómákat, onnantól a fájásaim visszafogták magukat, egy idő után már gyógyszert sem kellett bevennem.

Júliusban ismét elmentem az orvoshoz, ugyanahhoz akihez áprilisban, minden rendben, ciszta megvan, nem nőtt, miómák sem nőttek. Én persze akkor már megkérdeztem, hogy a cisztát nem lehetne-e kivenni, mert zavar. De mivel 1. nem befolyásolta a létezésemet és 2. nem érte még el az 5 cm-es átmérőt, azt mondta, hogy ezt nem kell kivenni. Szokjam meg. Sok nő van így.

Hazamentem, és szépen próbáltam megemészteni, hogy ezek akkor állandóan bennem lesznek. Nem tudtam megemészteni és egyre jobban zavart, állandóan azt vizionáltam, hogy nőnek és átveszik az uralmat a testem felett.

A következő esedékes orvosi látogatásomra új orvost kerestem, ekkor kérdeztelek meg titeket a Facebook-on. Kiválasztottam egy szimpatikus orvosnőt, valamiért nőhöz akartam menni, bár viszonylag fiatal volt, 40 körül, de úgy éreztem jó lesz.

Megvizsgált, aztán megmutattam neki a korábbi leleteimet, és akkor azt mondta: “Nem értek egyet XY doktornő megállapításával, ez nem egy folyadékkal teli ciszta, ez egy endometriózis.” Becenevén csokoládétömlő. Ezentúl majd a csokira sem nézhetek úgy, ahogy eddig, gondoltam.

“A csokoládéciszta a petefészek endometriosisának különleges formája. A vérrel telt endometriális hólyagok ciszta nagyságúra megnőhetnek. A felhalmozódó vér nyomása miatt az endometriális hólyagok belfelületét képező méhnyálkahártya elsorvad, a tömlő növekedése leáll. A ciszta fala vékony, benne sűrű, kenőcsös fekete vagy barna váladék található, mely a folyékony csokoládéra emlékeztet. A betegség innen kapta a nevét.” (Forrás: www.drdiag.hu)

Tehát az történt, hogy gyakorlatilag egy éven keresztül, két orvos sem vette észre, hogy az ott egy endometrioma. Amit azonnal ki kell(ett volna) venni, persze. És hogy miért nem voltak tüneteim? Mert a csokoládéciszta önmagában nem okoz tüneteket. A társuló tünetek az endometriosis következményei. A legjellemzőbbek a tüszőrepedés elmaradása miatti erős, fájdalmas, alvadékos menstruáció, a fájdalmat fokozzák a feszülő endometriális hólyagok. És nálam még ez sem volt meg igazán.

Fontos kiemelni, hogy az endometriózis oka az orvostudomány jelenlegi állása szerint ismeretlen.

És hogy még ne legyen vége a sztorinak…A doktornővel megbeszéltük, hogy akkor megműt, de előtte még egyszer jöjjek haza, 1 hónap múlva, hogy megnézze lesz-e valami változás.

Így aztán 1 hónap múlva, novemberben ismét hazajöttem, megnézett, minden oké, januárban megműt. Abban egyeztünk meg, hogy pár napon belül jelentkezik az időponttal. Nem jelentkezett, nekem kellett írnom neki.

Aztán kaptam tőle egy levelet: “…napok óta nézem ezt a januárt de olyan napra amikor én tudok operálni és nem rendelek egy hely sincs, nem tudom, hogy lett ez ennyire tele egy perc alatt…vagy tudok mondani egy kolléganőt akinek átadnám műtétre, aki minden nap a klinikán van, hátha talál valamit, ami jó lehet.”

Biztos én vagyok túl érzékeny, de engem ne adogassanak kolléganőknek, különben is, azt sem tudom ki az a kolléganő. Ezen a ponton elvesztettem a bizalmamat ebben a doktornőben is.

De legalább már ott tartottam, hogy tudtam, műtét kell.

És akkor azt mondja a leendő férjem, hogy miért nem beszélek doktor J.-vel, aki az ő barátja, de már én is találkoztam vele egyszer, ő biztos tud mondani egy jó orvost. Persze utólag én is okos vagyok, de tényleg, miért nem őt kérdeztem meg rögtön??

J. doktor ugyanis nőgyógyász és tényleg tudott ajánlani egy jó orvost, akivel január elején egyeztettem és fejben elkezdtem rákészülni a február 8-i műtétre.

Egy héttel előtte hazajöttem, találkoztam az orvossal, aki szimpatikus volt és mosolygós, miután megvizsgált, azt mondta, hogy ezt mindenképpen ki kell venni, akkor is ha pozitív lesz a lelet. Persze itt megint rám jött a pánik!

Aztán újra végig mentem az összes vizsgálaton, labor, ROMA index, találkozó az aneszteziológussal, EKG, és vártam az eredményekre. Na, ez mindig idegölő.

Szerencsére minden negatív lett, így csütörtökön reggel 7-kor megjelentem a kórházban, hogy 43 évesen életem első műtétjét átéljem. Kicsit izgultam, na.

A műtét előtt megkérdezték tőlem, menopauzában vagyok-e. Igen, ez az a sztori, amit el szoktam mesélni, lefagytam, fogalmam sem volt, mit válaszoljak. 43 évesen én még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy a menopauzával kellene foglalkozni. Ma már persze tudom, hogy igen. Ennek a kérdésnek köszönhetően a lábadozást azzal töltöttem, hogy jól utána jártam a menopauzának..és a többi már történelem!

Egy ideiglenes hodályban kórteremben függönyökkel elválasztott szekciókat alakítottak ki, ha jól emlékszem éppen felújítás volt a korházban, én szerencsére egy kettesbe kerültem, egy kedves arcú lány volt a másik ágyon, láthatóan már ott volt pár napja, mert egészen be volt rendezkedve.

Egy nővér bemutatkozott, amikor megérkeztem és közölte, hogy ő fog velem aznap foglalkozni és folyamatosan jön majd csekkolni, ha visszajöttem a műtétből.

Átöltöztem hálóingre és vártam a soromra. Hamarosan kaptam egy altató tablettát, egy nővér pedig “átnézett” és olyan 15 év után először, le kellett vennem az ufo-s lábgyűrűmet, együtt izgultunk lejön-e.

Aztán megjött a műtőssegéd és érdekes módon, egyszerűen nem emlékszem, hogy hogyan vetkőztem le meztelenre. Mert pedig levetkőztem. Arra még emlékszem, hogy áttett az ágyra, kaptam egy zöld takarót és egy rendes takarót is, de arra már nem emlékszem, hogy hová érkeztünk meg. Aztán arra ébredek, hogy nagyon fázom. Csak egy zöld papír takaró van rajtam és ráz a hideg. Elmosódottan, de látom, hogy a műtőben vagyok. Emberek körülöttem jönnek-mennek, talán takarítanak?

- Nem látott egy kulcscsomót? – kérdezi tőlem valaki. Háháhá…persze nem tudtam felnevetni, de már akkor is azt gondoltam, hogy ez milyen Grace Klinika.

Aztán visszatoltak az ágyamhoz, jött a nővér, ellátott, elmondta, hogy igen, az ott egy katéter, ez idegesített a legjobban, de vagy 4 órát kellett várnom, mire ki lehetett venni. Estefelé az orvosom is benézett, annyit megértettem, hogy szépen sikerült a műtét. Nem kellett kivenni a bal petefészkemet. Ez benne volt a pakliban. És a miómáktól is megszabadultam.

Az összes nővér szuper kedves és segítőkész volt, kaptam altatót, fájdalomcsillapítót, és a katétertől is megszabadítottak később. Az alvás gyorsan ment, persze voltak fájdalmaim.

Másnap reggel mehettem haza, tehát egy éjszakát töltöttem a kórházban, kibírható volt.

Négy napig szedtem napi 4 antibiotikumot, és 20 vérhígító injekciót írtak fel. Egyszerűen nem tudtam rászánni magam, hogy beadjam magamnak hasba, és a családban sem találtam senkit, így egy nővérnek fizettünk, aki minden reggel jött. Pedig a használati alapján nem egy nagy kunszt!

A beavatkozás előtt, szándékosan nem akartam túl sokat olvasni a laparoszkópos műtétről, főleg nem akartam másokkal megbeszélni, hiszen mindenki más, ezért másként is reagál. Persze, nagyon jól esett, amikor írtatok és szerencsére senki sem volt túl tolakodó.

A műtét során 4 kis ponton metszettek a hasamon, az egyik a köldökömnél volt, a nyílt műtéttel szemben így kisebb a műtéti megterhelés, rövidebb gyógyulási idő, és a gyorsabb felépülés is. Napokig nem mertem megnézni a varratokat, nem azért, hogy milyen nyomot fognak hagyni, egyszerűen képtelen voltam.

A beavatkozás során először gázzal feltágítják a kismedencét, hogy az optikai eszközök számára jobban vizualizálható legyen a hasüregi tér. A gázról mindenki mesélt persze, hogy ez milyen rossz lesz, amikor távozik, hát én nem tudnám szétválasztani, hogy mi fájt és mi nem utána, áttörést az állapotomban 1 hét után éreztem. Addig a szobanövény és a partra vetett hal állapotok között mozogtam. Amúgy a szervezet pontosan tudja, hogy mi van, amikor kicsit jobban megerőltettem magam, akkor egyszerűen elaludtam egy percen belül.

Szerencsés vagyok, az endometriózis nem újult ki, viszont pont a múlt héten találtak egy új miómát..mindig van valami!

Mi a tanulság?

1. Ha úgy érzed, valami nem stimmel, akkor nagy valószínűséggel valami nem stimmel, addig kell menni, amíg nem kapsz kielégítő választ.

2. Ismerd a testedet, a folyamataidat, a tudás hatalom.

3. Évente kötelezően szűrésekre járni!

4. Nagyon nehéz jó orvosokat találni, de nem szabad feladni.

Menopauza és endometriózis

Ez a betegség kilencvenöt százalékban a reproduktív korú nőket érinti, nem szült nőknél gyakoribb, a változókor után ritka.

Viszont egy kutatás szerint az endometriózissal élő nőknél nagyobb valószínűséggel alakul ki korai menopauza, mint azoknál, akiknek nincs endometriózisuk - erősítette meg korábbi vizsgálatok eredményét egy, a JAMA Network Open folyóiratban publikált tanulmány. Ami arra is rávilágít, hogy az endometriózissal küzdő nők esetében - különösen pedig azoknál, akik soha nem szedtek fogamzásgátló tablettát és nem szültek - nagyobb annak valószínűsége, hogy életük reproduktív időszaka (amikor képesek természetesen úton teherbe esni) lerövidül - idézi az Everyday Health oldala Madhavi Kulkarnit, a kutatás vezető szerzőjét, a Michigani Állami Egyetem szülészeti, nőgyógyászati és reproduktív biológia tanszékének kutatóját.

A Nurses' Health Study II elnevezésű tanulmányba - amellyel a nőknél előforduló főbb krónikus betegségek kockázati tényezőit vizsgálták - több mint 106 ezer, 25 és 42 év közötti premenopauzával küzdő nőt vontak be. A résztvevőknek 1989 és 2015 között kétévente egy kérdőívet kellett kitölteniük, melyben a többi között az a kérdés is szerepelt, hogy elkezdődött-e már náluk a menopauza vagy diagnosztizáltak-e náluk endometriózist. A résztvevőket egészen a kutatás végéig - 2017 májusáig -, vagy a korai menopauza kialakulásáig, egy esetleges rákdiagnózisig, méh-, vagy petefészek eltávolításig, olykor pedig halálukig követték, attól függően, hogy melyik következett be előbb.

Az eredmények azt tükrözik, hogy az endometriózisban szenvedőknél 30 százalékkal megnövekedett a korai menopauza relatív kockázata, számos tényező - köztük a faji hovatartozás, a képzettség, a jövedelem, a dohányzás, az étrend és a testtömegindex- figyelembevételével - összegezte Madhavi Kulkarni. Ami összhangban van a korábban hasonló témában végzett vizsgálatok megállapításával, miszerint a korai menopauza relatív kockázata nagyobb lehet az endometriózisban szenvedőknél. De a kettő nem jár szükségszerűen együtt, a vizsgálatban szereplő endometriózisban szenvedő nők többsége nem küzdött korai menopauzával - derül ki a tanulmányból. A kapott eredmények megerősítéséhez a szakemberek szerint egy minden szempontból átfogóbb, részletesebb, reprezentatív vizsgálatra lesz szükség.

Forrás: Házipatika

Még több infó az Endometriózis Magyarország oldalán!

(Hasznos infó: a Mammut II-ben található Centrum-Lab intézményben 10.000 ft körül csinálják a ROMA indexet, magánrendelőkben erre rádobnak ugyanennyit. És a magánrendelő ugyanúgy náluk csináltatja, csak ők veszik le a vért és küldik el..)