top of page

#menopauzasztorik podcast!

Amikor belevágtam ebbe az "egészbe", fogalmam sem volt, hogy mi lesz majd belőle. Aztán rájöttem, hogy csak én tudok határt szabni az ötleteimnek! Íme egy újabb mérföldkő, a legújabb csatorna, a PODCAST, ahol hús-vér nőkkel beszélgetek a világ egyik legnagyobb misztériumáról!


Köszönöm Mártinak, hogy első szóra jött, mint mindig és névvel is felvállalta, hogy megossza velem a gondolatait, íme néhány belőle:


"Hiába nézek ilyen jól ki, 45 éves voltam, de valószínleg a változókori folyamatok belül már elindultak, mondta az endokrinológus. Hogy lehet ez, kérdeztem magamtól, hiszen én még fiatal vagyok, amikor ez elkezdődik, az már az öregség jele. Arra gondoltam, mert hogy későn szültem, 40 évesen a második gyermekünket, hogy akkor tovább tart majd a fiatalság és majd később fog megtörténni a menopauza. Mint kiderült, nálunk ez genetika, család nőtagjainál mind így történt. Amikor a nőgyógyászom első alkalommal elmagyarázta, hogy mi fog történni, annyira pozitívan éltem meg, hogy ez később is nagy segítség volt. Aztán elfogadtam, hogy ez a természet rendje, és felvállaltam mindenki előtt. Azt javasolom a kortársaimnak, hogy ne söpörjék a szőnyeg alá a tüneteket, higgyenek abban, hogy ez egy új kezdet, és maradjanak inkább sokáig egészségesek, mint szépek!"

Itt lehet meghallgatni az első részt: https://bit.ly/3tyNUlm

Köszönet a Vichy-nek, aki jó sok felé fogja hírét vinni ennek!


Ha te is beszélgetnél, anonim is lehet, írj nekem: hello@orsolyaivanyi.com


UI: Mint egyszemélyes vállalkozás, rettentően izgalmas volt egyedül rájönni, hogy hogyan kell podcastot csinálni, onnantól kezdve, hogy milyen felületen, mi kell hozzá, hogyan kell aztán megosztani, stb, stb, beleértve, hogy még azt is kiküszöböltem, hogy egy technikai gebasz nem engedte a honlapomra feltenni a lejátszót..szóval jó kis munka volt! És még mindig van hova fejlődni!


Comments


DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube
bottom of page