Ne félj, csak higgy!

Andinál 40 évesen diagnosztizáltak mellrákot.

Most 2 évvel később, kérésemre megosztotta velünk történetét, köszönöm neki a bizalmat!

---

2020.12.07 -én kaptam meg a diagnózist, 40 éves voltam. Amikor a mammográfián kétszer is visszahívnak, és azonnal mintát vesznek, az több, mint gyanús. Emlékszem, leültetett a doktornő, majd azt mondta "Önnek rosszindulatú daganata van."

Mentem a folyosón a leleteimért, úgy éreztem magam, mint akit leforráztak.

27 éves korom óta mindig jártam kontrollra, azután, hogy kitapintottam egy fibroadenomát.

Aztán 37 éves koromban kiderült, hogy kimerült a petefészkem, így le kellett mondanom az anyaságról.

Most meg a mellrák...

Elkezdődött az orvostól orvosig járás, további vizsgálatok ideje. Az örökös várakozás, hogy történjen már valami. A kezdeti sokk nem múlt, szó szerint rosszul voltam a mellrák gondolatától is. Lepörgött előttem minden lehetséges verzió.

Sosem felejtem el, MRI-re nagyon késői időpontot kaptam, ott ültem és vártam, és azon gondolkoztam, hogy kerültem én ide? Hogy ez nem fair, mit rontottam így el.. Mire végeztem, este fél 11 volt, mentem végig azon a hosszú folyosón, akkor még nem tudtam, hogy számtalanszor fogok még itt végigsétálni. Nyáron pizsiben, köntösben, kendővel a fejemen a műtét előtt. Ezek a pillanatok belém égtek. Ahogy az is, amikor lecsöpög a kemó...

2021 februárjában kezdődött el a kemoterápia, már előtte elsírtam magam a doktornőnél, hogy ki fog hullani a hajam. Két hetet mondott, nekem a harmadik héten kezdett el hullani. Decemberben a hír után rövidre vágattam a hajam, aztán 6mm-re letúrta a fodrászom februárban, aztán leborotváltam.

Sokáig itthon is kendőben, sapkában mászkáltam. Idő kellett, hogy megszokjam. Nem igazság, hogy nem elég, hogy elveszítheted a melled, még a hajad is kihullik. A nőiességemet azóta is próbálom újra megtalálni. Aztán jött a paróka, kilépni az utcára, hogy vajon kiveszi észre?

Ami a kemót illeti, én rosszul viseltem. Egy hét kellett utána, hogy jobban legyek.

Hányás, hányinger, állandó fáradtság, gyengeség, étvágytalanság, hasmenés, bőrproblémák, s folytathatnám a sort. 3-3 kemót kaptam, más más tünetekkel járt.

Márciusban és májusban volt 1-1 nagyobb hullámvölgyem, amikor azt gondoltam, hogy én ezt nem fogom túlélni. Mindig volt valami, amiért aggódni kellett. Rengeteg vizsgálat, MR, CT, UH, állandó vérvételek, fehérvérsejtnövelő szurik. Majd ha nem lett volna elég, kiderült, hogy trombózisra is hajlamos vagyok, így vérhígítót is kapnom kellett. Jó, ha tudjátok, hogy a kemó, a daganat is kihozhatja ezt, vagy hajlamod van rá. Próbáltam átfordítani magamban, hogy legalább ez is kiderült.

A júniusig tartó időszakot nem lehet szavakkal kifejezni.

3 hetekben éltem. Mindig csak a következő kezelés túlélése volt a cél. Lépésről lépésre haladtam. Anya nélkül nem tudtam volna végig csinálni. Ő kísért, várt rám. 1-2 alkalommal vitt fel autóval ismerős is, de egyébként buszoztunk, metróztunk, csatlakoztunk. Anya is egy Hős!

Július 9-én volt az emlőmegtartó műtétem. Én ott már tényleg mindent Isten kezébe tettem, mert volt okom félni a műtét miatt. De hál' Isten, minden szerencsésen alakult. Lassan gyógyult ugyan a sebem, de amikor augusztusban a sebészed azt mondja, hogy "Ön legyőzte a rákot", először fel sem tudtam fogni, csak mentem a metró felé és ismételgettem magamban, hogy mit is mondott. Nem tudtam még elhinni...Csak a novemberi CT eredményem után törtem ki zokogásban, hogy minden rendben.

Nyáron a kórházban kiírtam magamból az egész addigi időszakot, akkor osztottam meg az ismerőseimmel, akkora tudtam felvállalni a helyzetet, már nem érdekelt ki lát meg kendőben, vagy úgy egyáltalán ki mit gondol. Nagy teher esett le rólam, bár az a fél év hallgatás is kellett, hogy rendezzem magamban a dolgokat.

Szeptemberben 19 sugárkezelésem volt, ezért minden nap felutaztam Pestre. Egyedül. Erre rettentően büszke vagyok. Aztán végre eldobhattam a kalapot, s büszkén vállaltam a kis hajacskámat, ami azóta is csak nő, és hullámos.

Majd 3 hetente folytatódott a biológiai terápia, 17 alkalommal, ami már "csak" injekció, de a szívedet folyamatosan ellenőrizni kell mellette. Ez is befejeződött aztán.

Hormonterápia jön 5 éven keresztül. Folyamatos kontrollok. Ez vár rám, sosem lesz már ugyanolyan az életem, ezzel meg kell tanulnom együtt élni.

A kemó megmentette az életemet, ez tény, mert a daganat összezsugorodott.

Hiszem, hogy az Angyalok pedig végig fogták a kezem, segítettek, és sokszor cipelt Isten is a vállán.

Nem tudom, hogy mi a célja velem, de majd vezet, amíg Ő úgy gondolja. Nem tervezek előre, mert az eddigi életem sem úgy alakult...csak élek, ahogy tudok.

De minden más lesz ezután, és nyugodt teljesen már sosem lehetek.

Csodaszer nincs, csak D vitamin, gyömbér,és propolisz. A kemó mellett amúgy sem szedhetsz akármit, mert hatástalaníthatja.

Felvettem a kezeléseket, jártam lélekgyógyászhoz, beszélgettem pszichológussal, dolgoztam magamon (könyvek, meditációk, asztrológus, stb). Unokatesóm kezelt pránanadival. Azt ettem, amit kívántam.

Séta és levegő, a természet maga a gyógyír. Egy magyar vizsla, és Szeretet, segíteni akarás a legkülönbözőbb helyekről. Ima. Zene. Éneklés.

A rákkal kapcsolatos könyveket eladományoztam a könyvtárnak, a tápszert is. A pizsiket, néhány ruhát kidobtam, mert emlékezni sem akarok rájuk. Bébiételt biztosan nem eszek többet, és Jóbarátokat sem fogok nézni, és annyit színeztem, hogy egy életre elég volt. Parókák, sapkák, kendők, kalapok a szekrény mélyére kerültek. Bizonyos meditációkat sem hallgatok már, mert nem bírom.

A hősök köztünk vannak, mindenki vívja a saját harcát.

Az ismerőseim között is vannak sorstársak, akik erőt adtak, hogy ők már túl vannak rajta, és "meg tudod csinálni", mondogattam. Könnyen elveszünk a hétköznapokban, idegeskedünk, stresszelünk, nem éri meg...

Amikor benne vagy ebben az állapotban, várod a csodát, a gyógyulást. Aztán rájössz, hogy utána sem minden mese habbal, és már észnél kell lenned, hogy mi/ki fontos, milyen szituációkhoz nincs már kedved. Kinek hiányoznál, és kinek nem. A csalódások elkerülhetetlenek. Volt, aki nem tudta elképzelni, hogy meghalhatok, volt aki nem tudta kezelni ezt a szitut...tehát nem egyszerű ez a másik oldalon sem.

Vigyázzatok magatokra!

Ha valaki most elmegy szűrésre a történetem miatt, már megérte leírnom.

Nálam jelzett a mellem, egy nyirokmasszázs után úgy éreztem, hogy valami nem stimmel és elmentem mammográfiára. Időben voltam még, de ez is mihez képest? Hiszen így is mennyi mindenem vagyok túl, még másnak "csak" műtét, vagy csak sugár kemó nélkül. Van akinek rögtön emlőeltávolítás. Annyiféle sors van, és küzdés! És annyi erős NŐ van. Csodák vagytok ! Minden nap ajándék!

Kép: Photo by Artem Kovalev on Unsplash