Freddie 2006-2021

My little Freddie!

Pontosan meg tudom mondani, hogy mikor találkoztunk először, 2016. június 24-én. Egy jó meleg pénteki nap volt, vakrandira jöttem a gazdádhoz, eléggé izgultam. Tudtam, már a létezésedről, sőt, fotókat is láttam rólad. Te barátságosan fogadtál, és nagyon különlegesen néztél ki, előtted még sose láttam ilyen fekete-fehér kiskutyát, milyen avantgard, gondoltam! Akkor persze még nem tudtam, hogy az életemben mekkora helyet fogsz majd elfoglalni. Miután úgy látszott, hogy a gazdáddal jól alakulnak a dolgok, eljöttetek hozzám Magyarországra, és egyszer csak ott maradtunk ketten, mert Andrew-nak, vissza kellett mennie Olaszországba 1 hétre. Emlékszem, egyfolytában esett az eső, mi ennek ellenére naponta háromszor mentünk a kutyafuttatóba és nagyokat sétáltunk. Így kezdődött minden. Csak mi ketten egy hétig. Jó életed volt, bár nem kezdődött ideálisan, ugyanis 3 hónaposan kidobtak egy autóból. A megtaláló, aki éppen a férjem barátja volt, megkérdezte tőle, hogy nem kell-e neki egy kutya. Nem tudom, megnézem, mondta. "Azt hittem akkor, hogy én választottam őt, de ma már tudom, hogy ő választott engem, Meglátott és elkezdett felém futni. Így találtunk egymásra." Én egyszerre lettem szerelmes a gazdádba és beléd is. Volt egyszer egy kutyám...mondta később a férjem.

A legnagyobb dolog, amit adhattunk neked, az a szabadság volt. oda mentél, ahova akartál. A szomszédhoz bandázni, vagy csajozni a faluba. Persze, mi izgultunk, hogy mikor jössz haza vagy, hogy hazajössz-e egyáltalán, de mindig hazataláltál. De sokszor is aludtam a nappaliban és vártam, hogy a kis mancsoddal kopogj az ajtón.. Igazi international traveller voltál. Éltél Barcelonaban, jártál Franciaországban, Szlovéniában és Magyarországon. Voltál szülinapi partin előkeli toszkán villában, esküvőn Bánkon, megnéztünk a Gucci Múzeumot Firenzében, sétáltunk rengeteg tengerparton, ültünk a Colombe d'Or bárjában, koktéloztunk a portofinoi Splendido hotel teraszán, vacsoráztunk Michelin csillagosban, és még megannyi élmény és öröm, amit együtt éltünk meg.


Nem tudom, hogyan lesz most, rettentően hiányzol.


DSC_3796.jpg

Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet

Ha még többet szeretnél megtudni rólam, ide kattints!

Hírlevél

Köszönöm a feliratkozást!

  • Facebook
  • Instagram
  • YouTube