#havitizes
Idén januárban elindítottam a #hetihatos című ajánló rovatomat, amelynek sikerén jómagam is meglepődtem, de sajnos hamar rá kellett jönnöm, hogy heti 6 izgi akármit nem lesz könnyű felmutatnom. Így aztán életre hívtam a #havitizes rovatot, melynek debütáló számát láhatjátok.
Akik már egy ideje olvasnak, azok tudják, hogy nálam nem folyik a reklám, de dolgozom cégekkel, például a Vichy-vel és a Samsunggal. Viszont sok reklámos megkeresés érkezik, és ti is sokszor kérdezitek, hogy mit ajánlok, így a #havitizes rovatba fognak bekerülni mostantól a reklámok. Ahogy majd látjátok, itt is törekszem arra, hogy csoporttagok vállalkozásait ajánljam vagy hogy a 40 feletti életmódhoz valahogyan kapcsolódjon a termék/szolgáltatás. A képeket saját magam készítem (csak saját anyagot használok, ha béna akkor is:)) és nem retusálok.
Természetesen, csak olyat ajánlok, amit kipróbáltam/tetszik/bevált.
Mindenhol fel van tüntetve, hogy vettem/kaptam/reklám.
Remélem, tetszeni fog nektek!
Ha szeretnél velem dolgozni: hello@orsolyaivanyi.com
Kollagén? Kollagén!
Kétféle 40 feletti nő létezik: az egyik már fogyaszt kollagént, a másik még nem. :)
Nos, én is kollagén szkeptikus voltam sokáig, bújtam a szakirodalmat, és szorgalmasan teszteltem a termékeket. Így találtam meg a Collagen Cocktailt az év elején, vagyis fordítva történt, a márka anti-aging szakértője Tímea, aki közösségünk tagja is, talált meg, hogy próbáljam ki. És most azért reklámozom, mert nekem bevált. Az íze kifejezetten jó, nekem a barackos jött be a legjobban, még a férjemet is rászoktattam, mondjuk a kezébe kell nyomom reggelente, de ha nem kapja meg akkor szól! Mint mindennél, 40 felett meg főleg, a rendszeresség a siker kulcsa, 1-2 hét alatt ne várjunk csodát, a bizonyított kutatások is 8 hetes kollagén kúrát javasolnak az eredmény érdekében. (lásd lejjebb a források*)
Mire számíthatunk? Jelentősen tudja növelni a bőr hidratáltáságát, rugalmasságát, feszesebbé válhat a bőr textúrája és csökkentheti a szárazságát. A ráncokat is halványítja (kinek milyen mély ránca van), ezenfelül erősödhet a haj és a körmök. De ne feledjük, minden mindennel összefügg! Együnk rendesen, igyunk eleget, aludjunk minimum 7 órát, mozogjunk sokat és kevesebb stressz!
A linkre kattintva tudsz körülnézni és vásárolni: https://bit.ly/2Z3NyrI
Nemrégiben megújult a www.collagencocktail.hu oldala, ennek örömére szuper kedvezményekkel is készültek, 2,3,4 üveg vásárlása esetén jelentős kedvezmény kapható.
Töltsük azokat a kollagén raktárakat! :)
Könyvajánló: Tudatos testtartás - a módszer, amit minden 35 feletti nőnek ismernie kell
Biztos nem volt véletlen, mert nincsenek véletlenek, ugye, hogy kaptam egy tartásjavító kézikönyvet Balatoni-Huber Verától a nyáron. Vera amúgy szintén csoporttag. Na még egy tudatos valami, mondtam magamnak, hiszen 40 felett már annyi mindenre kell használni a tudatosságot, hogy kissé el is fáradunk benne. Vera, aki több évtizede jóga oktató és spirálstabilizációs gerinctréner, érthetően és egyáltalán nem unalmasan vezet végig azon az úton, hogyan építsd be a mindennapjaidba egyfajta szokásként, hogy tudatosan tartsd magad megfelelően. Mert a rossz testtartás nem csak csúnya, hanem egészségtelen is.
Tudtad, hogy miket okozhat? Derék-, hát-, nyakfájást, súlyosabb betegségek kialakulását, esztétikai problémákat a has tájékán, alhasi szervek problémáit, stresszt, légzési nehézségeket.
De milyen a jó testtartás? Nos, aki a "hasat be, mellet ki!" vagy valami hasonló dologra gondol, annak biztosan meg kell venni ezt a könyvet.
A megfelelő testtartás eléréséhez ugyanis kissé nehezebb az út, de mindenesetre hosszabb is, viszont megéri. Találunk a könyvben 20 tudatos testtartás gyakorlatot, és ahhoz is kapunk segítséget, hogy hogyan építsük be a tudatos testtartáshoz vezető lépéseket a mindennapi életünkbe, hogy szokássá váljon.
További információ: https://bit.ly/318yfhU
Gyűrűből sosem elég
A Rosaspina Firenze ahogy a neve is mutatja egy toszkán ékszer márka, bár vicces módon én egy angol webshopban találtam rájuk és erre a gyűrűre. Korábban inkább ezüst gyűrűket hordtam, de amióta házas vagyok és arany jegygyűrűm lett, inkább az aranyszín felé tendálok. Ezt a gyűrűt a 47. születésnapomra kaptam a férjemtől, miután megmutattam neki, hogy ez tetszik.:) Arany tónusú gyűrű, réz kiegészítővel és Swarovski kristállyal, kézműves munka Olaszországból. Ára: 38 euro
Link a gyűrűhöz: bit.ly/rosaspina-firenze #vettem
UI: Amúgy nagyon jó cuccaik vannak, úgyhogy írtam nekik, hogyan árulhatnám én is őket! :)
INGLOT -25%
Az Inglot márka akkor került a látóterembe, amikor még Londonban éltem és mindenki áradozott róla, hogy milyen menő, mondjuk ha az Oxford Street-en is van üzlete, akkor tényleg az. Három éve a márka magyarországi forgalmazója, Sára - nem kell mondanom, hogy csoporttag, ugye? - keresett meg, hogy dolgozzunk együtt. Azóta már volt több rendezvényeink és megyünk tovább! Most a karácsony alkalmából (is) minden teljes árú terméket 25% kedvezménnyel vásárolhattok meg november 30-ig! Ha online akkor a kód Orsi25, amennyiben üzletben (Allé, Westen, Aréna) akkor be kell mondani a kódót és hogy csoporttagok vagyok.
A képen azt a 6 terméket láthatjátok, amivel ma reggel kifestettem magam: alapozó, highlighter, szempilla spirál, szemhéj púder szett, pirosító és rúzs. A termékekhez a link a honlapon a posztban.
SUNLIGHT STICK BLUSH 301 VENUS - Https://Inglot.Hu/Product/Sunlight-Stick-Blush-301-Venus/
Soft Sparkler Face Eyes Body Highlighter 51 - Https://Inglot.Hu/Product/Soft-Sparkler-Face-Eyes-Body-Highlighter-51/ Long & Curly Szempillaspirál - https://inglot.hu/product/long-curly-mascara-szempillaspiral/
KISS CATCHER LIQUID LIPSTICK VELVET HEATHER 02 / - Https://Inglot.Hu/Product/Kiss-Catcher-Liquid-Lipstick-Velvet-Heather-02/
INGLOT PLAYINN WINK PINK Szemhéjpúder Paletta - Https://Inglot.Hu/Product/Inglot-Playinn-Wink-Pink-Szemhejpuder-Paletta/
Hogyan lehetsz újra formában 40 felett?
Alakformáló edzés csak nőknek női edzőkkel a CrossFit Grundon!
A Crossfit csapatával egy munka során ismerkedtem meg, beszéltem nekik arról, hogy a menopauza egyik "áldása" lehet a hízás, és hogy mennyien szenvedünk ezzel. Elkezdtünk beszélgetni és összeraktak egy ajánlatot a közösségünknek. Ez egy kezdő csomag, olyanoknak akik most vágnának bele vagy újrakezdenék a mozgást. Női edzők, kis csoportos órák!
3 hónapos kis csoportos alakformáló programot indítunk a CrossFit grundon csak nőknek. A változókori hízás kezelhető és legyőzhető rendszeres és problémaspecifikum mozgással.
Ez a 3 hónapos kezdő program heti 3 alkalommal, egymásra épülő mozgásformákból áll:
- heti egy intenzívebb kardió edzés
- heti egy erősítő edzés a fogyás érdekében és
- heti egy női jóga és szertorna alapjaira épülő, női szerveket kondicionáló nyújtást és relaxot.
Az edzés ideje alatt a teremben más csoportos edzések nem zajlanak, a programban csak női edzők vesznek részt. A program végén lehetőség van egy következő 3 hónapos haladó programon is részt venni.
A programok időtartama és az edzések úgy lettek összeállítva, hogy ezen idő alatt a rendszeres mozgás szokássá valljon, és érződjenek annak jótékony hatásai.
Helyszín: CrossFit Grund, 13.ker Hegedűs Gyula u. 14. / Insta oldal
(Parkolni: utcán lehet, Vígszínház mögötti hotel parkolójában, Hegedűs-Victor Hugo sarkán parkoló udvar avagy 4-6 villamos, busz..)
Edzés felépítése:
- heti 3 alkalommal (h-sz-p 16:00-17:00)
- hétfő: kardió edzés , szerda: erősítő edzés, péntek: nyújtás, légzés, női szervek átmozgatása, relax
- kiscsoportos edzések max 10 fő
Ár: a 3 hónapos program ára 75.000 Ft, amelyet az első edzés előtt szükséges befizetni.
Jelentkezés: hello@cfgrund.hu - név, elérhetőségek, életkor megadásával. A tárgyban női edzést kérjük beírni.
Start: november 29 hétfő
A kép illusztráció! :)
Smart Aging arcroller
Ezt a darabot már ajánlottam korábban, de nekem annyira bevált, hogy megteszem újra. Az otthoni smart aging eszköztáram egyik darabja ez a Sarah Chapman Skinesis Facialift azaz arcroller. Chapman menő arcápolási szakértő Londonban (ügyfélkör: V. Beckham, M. Markle), az általa kifejlesztett Skinesis® masszázstechnikát utánozza ez a darab. A villacsont alakú rollert naponta párszor kell használni, és 5-6 alkalommal kell végigmenni az állvonalon és orcán, lehet nyakon is, szóval összesen kb 2 perc. Mire jó? Megmozgatja az áll és az orca izmait, serkenti a nyirokkeringést, javítja az izomtónust, elvezeti a méreganyagokat, megszünteti a puffadást. Szkeptikus voltam, de azt kell, hogy mondjam, amikor szorgalmasan csinálom naponta többször folyamatosan, akkor látok változást. Száraz bőrön is lehet használni, de kellemesebb ha van min csúsznia. Nekem az elején kicsit fájt, de aztán elmúlt. Az eszköz végén 8 kis görgőfej található, összesen 48 masszírozó ponttal.
Link a Cultbeauty oldalhoz: https://bit.ly/3CFSPDG
Az ára 33.90 euro volt, tavaly karácsonyra vettem magamnak.
Karizmatisk
Nagy elánnal rongyoltam be az olasz IKEA-ba, hogy a Zandra Rhodes kollaboráció minden termékét megvegyem, na jó, túlzok. A 80 éves pink hajú, extravagáns tervezőnő nem most tervezett először a cégnek, nagyon szerettem volna egy pink újragondolt IKEA szatyrot, de nem volt, viszont találtam ezt a doboz párost (egyben kaphatóak) , amit nem tudtam otthagyni! Ára: 5.990 Ft, link https://bit.ly/ikea-karismatisk-doboz
A kollekcióról ITT mutattam be!
Kis csillogós
A Menopauza Konferencia előtt gondosan eldöntöttem, hogy mit fogok felvenni, veletek is megbeszéltem (virágos ing), aztán valahohgy úgy éreztem, hogy mégsem lesz az jó. Még tavasszal vettem egy narancs-korall színű zakót a Zaraban, gondoltam az jó lesz, már csak alá kellett valami. Nem akartam a szokásos paradicsommadár lenni, így gondoltam, egy sima kis fekete póló jó lesz. Na, ilyet nem találtam, viszont a Massimo Duttiban találtam ezt a helyes, kicsit csillogós fekete felsőt, ami pont jó volt a zakóhoz.!
Kicsit féltem, hogy izzadni fogok benne, de kiállta a próbát.
Link a felsőhöz: https://bit.ly/3nv2g4n, ára 9.995 Ft.
REN
Az idei évem (eddigi) legjobb bőrápolási felfedezése!
Bevallom, életem első felében nem voltam tudatos bőrápoló, szerencsére nem is voltak nagyobb problémáim, viszont 40 felett sajnos már nem vehetem félvállról az arcomat. Ugyanis csak egy van csak belőle, így aztán minden érdekel, amivel a legtöbbet kihoztam az arcomból.
Ez egy hámlasztó tonik, napi használatra, megújítja a bőrt, csökkenti a pórusok méretét, véd és hidratál. Soha nem voltam nagy tonikos, de ezt gyakorlatilag azonnal hat, üdébb tőle a bőröm, ragyogóbb, ha lehet ilyet írni. Katie Jane Hughes videóiban szúrtam ki, hogy sminkelés előtt mindig ezt használja, amúgy meg imádom nézni, ahogy sminkeli magát! Az illata visszafogottan citrusos (igen, van benne illatanyag), nekem nem zavaró. Néha kicsit csíp, de nem mindig. Megjegyzés: Nem használom minden nap, mert érzékeny a bőröm. Én Olaszországban vettem, látom, hogy a Tinamu oldalán van 9.900 Ft a 250 ml kiszerelés. #vettem
Egycsomós fogkefe
Bárkit bármilyen életkorban elveszítheti a fogát, de a legújabb kutatások szerint, ez a kockázat nagyobb azoknál a nőknél, akik túl vannak a menopauzán. A dohányzás, a túlsúly, a cukorbetegség és a korábban kialakult elégtelen szájhigiénia mind szintén romboló hatásúak. A változókorban kiemelten fontos a fogápolás, a száj és a fogak egészsége, napi kétszeri fogmosás, fogközök tisztítása speciális kefével vagy fogselyemmel kötelező. Nemrégiben találtam rá erre az egycsomós fogkefére, a hagyományos fogmosást követően ezzel hatékonyan lehet eltávolítani a fogzománcra, illetve a fogszabályozóra tapadt lerakódásokat, és szépen fogról fogra haladva lehet haladni, tökéletesen illeszkedik az íny vonalához. Nagy Curaprox rajongó vagyok, szívesebben használok hagyományos fogkefét és a fogkefék színei is nagyon menők!
Link a fogkeféhez: https://bit.ly/curaprox-egycsomos
Ár: 1.895 Ft
*
Kollagén hivatkozási alapok:
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/26362110/ Egy 2015-ös tanulmányban arra kerestek választ arra a kérdésre, hogy a szájon át szedhető kollagénes táplálékkiegészítők vajon javítják-e a bőr minőségét. Arra az eredményre jutottak, hogy egy mindössze 8 hetes kollagén kúra szignifikánsan növelte a bőr hidratáltságát, és mindössze 4 hét kellett ahhoz, hogy szignifikánsan növekedjen a kollagén sűrűség és csökkenjen a kollagén lebontás.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24401291/ A kollagén hosszú távú (8 hét) használata szignifikánsan csökkentette a bőr szárazságát és a ráncokat, valamint fokozta annak rugalmasságát.
Egy 3 éves kutatás, amely szintén alátámasztja a kollagénes táplálékkiegészítők bőrre gyakorolt pozitív hatását. A kollagént szedők körében mindössze 90 nap alatt 40%-kal javult a bőr elaszticitása a kollagént nem szedőkhöz (placebo-csoport) képest.
Comments